Hirdetés

A Five Nights at Freddy's mozi elvesztette a rendezőjét

|

A Harry Potter filmek rendezője már nem dolgozik együtt a Blumhouse Productionsszel.

Hirdetés

A Five Nights at Freddy's filmadaptáció egyike azon projekteknek, melyek évek óta készülnek, és még mindig semmit nem láttunk belőlük. A Scott Cawthon sikercíméből készülő produkcióhoz végre meglett a megfelelő forgatókönyv, és találtak egy rendezőt is, aki el is vállalta a dolgot, ráadásul nem is akárkit.

Chris Columbus lett volna a projekt feje (a Reszkessetek betörők első két felvonásának és az első két Harry Potter film rendezője), de a közös munka nem tartott sokáig.

Hirdetés

Collidernek adott nyilatkozatában Jason Blum, a film munkálataiért felelős Blumhouse Productions elnöke elmondta, hogy Chris már nem dolgozik velük. Arra a kérdésre, hogy ki lesz az új rendező csak annyit reagált, hogy ez bizalmas információ.

A projekt egyébként többször csúsztatták már, legtöbbször azért, mert a forgatókönyv nem jött össze. Scott Cawthon nagyon válogatós a sztori kapcsán, és úgy van vele, hogy vagy a jó Five Nights film készül el, vagy semmilyen sem fog. Ezzel a hozzáállással új rendezőt is nehéz lesz találni, de azért reméljük, hogy sikerülni fog.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)