Hirdetés

A Google Stadia csúfosan elbukott, legalábbis ami az exkluzív címeket illeti

|

Más fejlesztőket kiszolgáló platformként még nem szabad teljesen leírni a Stadiát, de az már teljesen biztos, hogy az eddigi siralmas produkció súlyos milliókba kerül a Google-nek.

Hirdetés

Február elején vált hivatalossá az, hogy a Google bedobja a törölközőt, nem fejleszt Stadia játékokat. A cég játékfejlesztéssel foglalkozó részlegeinek teljes felszámolása a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Stadia egyetlen ténylegesen megjelent, házon belül készült cím nélkül fog bevonulni a játéktörténelem nagy krónikájába. A napokban pedig egyre több részlet derült ki arról (többek között Jason Schreier a Bloombergen megjelent oknyomozó cikkének köszönhetően), hogyan is jutottunk el idáig, illetve milyen egyébként meglehetősen izgalmasnak tűnő projektek végezték a kukában a játékos részleg teljes beszántását követően, vagy esetleg már a végső döntés meghozatala előtt. 

Nagyon úgy fest, hogy az erre felé vezető jelek világosak voltak, azaz a valamennyire racionálisnak mondható belsős szakemberek is figyelmeztették erre a vezetést, a döntéshozóknál azonban (mint már annyiszor máskor, most is) süket fülekre találtak az aggályok. 

Hirdetés

Fejjel a falnak

A Bloomberg szerint tényleg nagy a baj, a Stadia-eladások köszönőviszonyban sincsenek a Google előzetes elvárásaival, több százezerrel kevesebb felhasználóval bír jelenleg a szolgáltatás, mint amit erre azt időszakra már elterveztek, illetve a Stadia kontrollerekből is vészesen kevés talált gazdára. A Stadián dolgozó csapat pedig elvileg előre látta ezt, kételyeiket nem is tartották magukban a munkatársak: egyenesen könyörögtek a vezetésnek, hogy csak bétatesztként promotálva indítsák el 2019 novemberében a Google Stadiát, mivel egészen egyszerűen nem képes a rendszer arra, amit vele kapcsolatban megígértek a potenciális előfizetőknek.

Ez tényleg így volt, a start idején csak a Chromecast Ultra támogatta a 4K-t, a HDR-t és a 60fps-es képfrissítést, nem volt a rendszerben family sharing opció (azaz ha mondjuk a gyerek is játszani akart saját profiljával a mi játékunkkal, meg kellett venni még egyszer az adott címet a számára is), az achievementek pedig bekerültek, de nem készült el a hozzájuk kapcsolódó kezelőfelület, így gyakorlatilag nem lehetett megnézni őket.

Phil Harrison, a Google alelnöke és az egész Stadia divízió feje azonban úgy döntött, hatalmas csinnadratta mellett, teljes értékű megjelenésként kell kezelni a november 19-i premiert, szó sem lehet arról, hogy csak holmi tesztfázis induljon el aznap. Harrison egyébként nem valami tapasztalatnak kezdő, komoly pozíciókat töltött be korábban a Sonyál és a Microsoftnál is.

Phil Harrison

Ezzel párhuzamosan csillagászati összegeket fizetett ki a Google azért, hogy nagy címekkel indulhasson útnak a Stadia. Több tíz millió dollárba kerültek az olyan játékok, mint a Red Dead Redemption 2. Értelemszerűen saját játékokban is gondolkoztak, ezért hoztak a céghez olyan elismert vagy jól marketingelhető szakmabelieket, mint mondjuk Jade Raymond (ő nemrég szedte a sátorfáját, és otthagyta a Google-t). A Stadia Games and Entertainment párhuzamosan több saját játékon is dolgozott, viszont egyes beszámolók szerint a vezetés nem volt felkészülve arra, hogy ez mennyi pénzt, időt és kreatív energiát emészt fel. 

Mindez azért különösen szomorú, mert több iparági veterán is épp azért ment a Google-hoz, mert abban reménykedtek, hogy ez a cég hozhatja meg számukra azt a stabilitást és nyugalmat, amit a mainstream játékiparban, a maximumra pörgetett crunch-időszakok mellett elképzelni sem lehetett. Itt azonban nem várt akadályokba ütköztek. Egyrészt a Google túl későn kapcsolt rá a játékfejlesztésre, ami hatalmas hiba, hiszen egy új platform indulásakor kulcsfontosságúak az arra rögvest elérhető exkluzív címek. Értelemszerűen frusztrációt szült, mikor ez tudatosult az illetékesekben.

Ugyancsak gondot jelentett, hogy a Google elsődlegesen egy techcég, játékot viszont nagyon máshogyan kell fejleszteni, mint operációs rendszert vagy hardvert. 

A Wired-nek nyilatkozó belsős források szerint a szakemberek folyamatosan akadályokba ütköztek számos téren, például az új munkatársak szerződtetése esetében is. A játékiparban megszokott, hogy a fejlesztők jönnek-mennek a projektek elkészítése alatt is, viszonylag gyakran kell gyorsan új munkaerőt találni. A Google viszont gond nélkül elhúzott egy interjúztatási, szerződtetési folyamatot hat, vagy akár kilenc hónapig is. Első olvasatra hajmeresztőnek tűnhet, de ennek megfejtése is a Google klasszikus, öltönyös, keménykalapos belső rendszerében keresendő, mindenesetre több forrás is arról számolt be, hogy biztonsági okokra hivatkozva egészen egyszerűen megtagadták a fejlesztők hozzáférését egyes technológiákhoz. Ez a játékiparban elképzelhetetlen cégen belül.

Ugyancsak belsős források mondták azt, hogy igazából mindent össze lehetett volna hozni, amiről a Google álmodott, mindössze annyi kellett volna ehhez, hogy három-öt évvel eltolják a Stadia startját.

Játékok, amelyek már sosem készülhetnek el

Ez azonban nem történt meg, és így jutottunk el a szomorú végkifejletig, a Stadia Games and Entertainment részleg teljes beszántásáig. A Video Games Chronicle például megtudta, hogy készült például a Journey to the Savage Planet folytatása, amelyen a Google által felvásárolt Typhoon Studios dolgozott. Francois Pelland producer, akinek a neve leginkább az Assassin's Creed: Syndicate és a Splinter Cell játékok miatt lehet ismerős, egy Frontier kódnevű multiplayer akciójátékot készített, ebből sem lesz már semmi sem. Elvileg a Guitar Hero és Rock Band játékokkal híressé vált Harmonix is dolgozott egy Stadia-exkluzív címen, az ő munkájuk is a kukában landolt.

A legjobban talán az fáj, hogy ha minden igaz, akkor Hideo Kojima saját csapata, a Kojima Productions is dolgozott egy Stadia-exkluzív játékon, ami egy epizodikus horrorcím lett volna. Elég valószínű, hogy ez volt az a törölt "nagyobb projekt", amire 2020 nyarán Kojima egyszer már utalt. Egy másik japán videojátékos legenda, Yu Suzuki (őt számos más fontos cím mellett például a Shenmue széria miatt ismerhetitek) úgyszintén részese volt valamiféle Stadia-projektnek, ami már nem valósulhat meg.

Sajnos azt már sosem fogjuk megtudni, milyen lehetett volna a Google Stadia, ha a vezetőség megadja még számára azt a pár év türelmi időt, amit annyira kértek a szakemberek. Nem biztos, hogy az egész platform a feledés homályába merül, külsős stúdiók pedig még készítenek olyan játékokat, amik itt debütálnak először, ilyen lesz például a PixelJunk Raiders. Az viszont biztos, hogy az egész játékipar gazdagabb lett volna azzal, ha a Google ezúttal kicsit türelmesebb. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)