Hirdetés

A kínai állam mégsem tartja ördögtől valónak a videojátékokat?

|

Az állami média azt sugallja, hogy a videojátékok valójában mégicsak jók.

Hirdetés

Tavaly több alkalommal is foglalkoztunk vele, hogy a kínai állam számos szigorú korlátozást vezetett be az országban, attól tartva, hogy tömegessé válik a játékfüggőség. Ennek következtében például drasztikusan beszabályozták, hogy a fiatalok mennyi időt tölthetnek játékkal, ehhez pedig még az olyan iparági gigászok is igazodtak, mint a Tencent és a NetEase, miután a helyi hatóságok demonstrálták, hogy az üzletnek az tesz jót, ha együttműködnek. 

Komoly hátrányba kerültek tehát az ott élő gamerek és fejlesztőcsapatok, azonban úgy tűnik, hogy változnak a dolgok, és már nem feltétlenül üldözendő ez a szórakozási forma. 

Hirdetés

Az állami People's Daily napilap nemrég megjelent vezércikke ugyanis arra utal, hogy talán mégiscsak van valamiféle értéke ennek az egész videojátékos dolognak. Már a Reuters egyik tudósítója, Josh Ye által kiszúrt anyag címe is sokatmondó, ugyanis a következőképp hangzik: "Az elektronikus játékipar értékének mélyreható feltárása olyan lehetőség, amelyet nem hagyhatunk ki".

A cikk lényegében finoman felszólítja arra Kínát, hogy fordítson nagyobb figyelmet a játékiparának fejlesztésére, és tekintve, hogy a lap az államhoz tartozik, ez tulajdonképpen a hozzáállás megváltozását jelzi (a hírre egyébként jelentősen megemelkedett a kínai játékipari részvények értéke is). 

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Ha valóban arról van szó, hogy a kínai kormány szeretne enyhíteni valamilyen szinten a gamerekre és a játékfejlesztőkre gyakorolt nyomásán, akkor azt sem nehéz kiolvasni az irományból, hogy miért teszi ezt, az okok pedig a nagyhatalmi versenyhez vezethetők vissza: a People's Daily szerint például az Európai Parlament a videojátékoknak rendkívül magas gazdasági, technológiai, kulturális és stratégiai értéket tulajdonít, létfontosságúnak tartják őket ipari és kulturális szempontból is. Az éppen játékosok millióit elveszítő Blizzardot persze ez nem vígasztalja. 

A jó hír tehát az, hogy a kínai kormány talán lazíthat az ország játékiparát érintő drákói szigoron, a rossz, hogy ezt nagy valószínűséggel nem a szemléletváltás és a megbecsülés, hanem csak a rivalizálás miatt teszi, és így sem lélegezhetnek fel a helyiek teljesen: a People's Daily cikke ugyanis a videojáték-függőségre való figyelmeztetéssel zárul, és felszólít az ennek visszaszorítását célzó szabályozások javítására és végrehajtására, mint a fiatalok játékideje vagy a livestreaming.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)