Hirdetés

A Netflix valósítja meg a BioShock filmet

|

Imádnánk, ha megnyernék Gore Verbinskit, de Guillermo del Toróval is beérjük.

Hirdetés

Rapture világa azóta könyörög egy adaptációért, mióta megismertük, viszont Hollywoodnak nincs szerencséje a feldolgozással. Már 2008-ban bejelentette a Take-Two Interactive, hogy a Universallal kötött megállapodás értelmében Gore Verbinski fog filmet faragni a BioShockból, azonban a felek nem tudtak megállapodni a költségvetésben, így meghiúsult a projekt, és általánosságban elmondható, hogy a feltámasztására tett összes későbbi kísérlet is a büdzsé miatt fuccsolt be. 

Hirdetés

Most azonban kiderült, hogy a Netflix és a Take-Two együttműködésében valósulhat meg a régóta vágyott BioShock film, amelyért egy olyan vállalat, a Vertical Entertainment felel majd, amely az elmúlt két évtizedben olyan filmeket hozott tető alá, mint a Gotti, a Ghostland - A rettegés háza, a Miután elbuktunk és a Code 8. A sztoriról, szereplőkről vagy alkotókról még semmit sem tudni, de a bejelentés BioShock franchise-ra utal, nem kifejezetten az első játékra, szóval a széria bármelyik részéből meríthetnek ihletet. A Netflix pedig nem szokott spórolni a forrásokkal. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A háttérben egyébként már formálódik a következő BioShock videojáték is a Cloud Chamber fejlesztésében, de egy ideje nem hallottunk róla - legalábbis hivatalos forrásból, szivárgások voltak

Szerintetek kinek kellene rendeznie a BioShock filmet, és ki játssza a főszereplőt?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)