Hirdetés

A The Last of Us sorozat évadzárójának legnagyobb easter eggjét sokan észre sem vették

|

Nagyon kellett figyelni ahhoz, hogy kiszúrjátok.

Hirdetés

Nemrég külön cikkben szedtük össze a The Last of Us sorozat első évadának utolsó része kapcsán azt, hogy miben is tért el az adaptáció az eredeti 2013-as videojátéktól, miben módosította, illetve inkább bővítette ki azt. Az egyik ilyen apró részletről viszont külön is érdemes szót ejteni már csak azért is, mert a legtöbbek figyelmét teljesen elkerülte.

Mondanunk sem kell, hogy most spoilerek következnek, így csak abban az esetben érdemes folytatni az olvasást, ha ez a legkisebb mértékben sem zavar benneteket, vagy már túlvagytok a kilencedik epizód megtekintésén. 

Hirdetés

Ebben a részben ugyanis két easter egget is kaptunk Abby kapcsán, aki egyébként csak a The Last of Us Part II-ban, tehát a második játékban bukkant fel - és vált ott kulcsfontosságú szereplővé. Az első kikacsintás elég egyértelmű volt, az évadzáróban ugyanis szerepelt az a Laura Bailey, aki a Part II-ban Abby hangját kölcsönözte. Itt az egyik ápolónőt alakította.

Még ennél is izgalmasabb azonban az az egyelőre inkább csak feltételezésnek mondható utalás, amivel az alábbi videó is foglalkozik. Abban a jelenetben ugyanis, ahol Joel épp rommá lőtte a Tűzbogár csapat tagjait a kórházban, pár pillanat erejéig látni lehet egy alakot, akinek sikerül elmenekülnie. Az illetőnek teljesen el van sötétítve az arca, de az azért világosan látszik, hogy haja copfba van kötve. Ráadásul pontosan olyanba, mint amilyet Abby is hordott.

Nagyon úgy fest tehát, hogy egy gyors cameó erejéig már itt is láthattuk Abbyt. Azt egyelőre nem tudni, hogy a The Last of Us sorozat második évadában ki fogja őt eljátszani.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)