Hirdetés

A The Simsben építették meg a The Last of Us egyik ikonikus helyszínét

|

A lelkes készítő nem spórolt a részletekkel.

Hirdetés

A The Sims 4-hez rengeteg látványos kiegészítő készült már, például szellemeket idézhetnek a játékosok, vagy vérfarkassá alakuló simeket is bedobhatnak a gondtalan életüket élő karaktereik közé, de az sem ritkaság, hogy egy-egy népszerű videojáték vagy sorozat épületei, helyszínei elevenednek meg a szorgos felhasználóknak köszönhetően.

Hasonlóról számolt be a Gamespot is, ugyanis egy Simmer Isambardy nevű rajongó most a The Last of Us-nak állított egyfajta digitális emléket.

Figyelem, innentől kisebb spoilerek elképzelhetőek, ha még nem láttad a sorozatot!

Hirdetés

A lelkes játékost ugyanis az azonos című videojáték alapján forgatott, az HBO Max kínálatában elérhető sorozat harmadik epizódja ihlette meg. Isambardy ugyanis létrehozta Bill házát, illetve az épületet körülvevő Lincoln kisvárosának egy kisebb szeletét.

Az építkezést eg 64x64 mezőből álló területen kezdte el, elsőként pedig magát a házat építette meg. A környéken azonban néhány további lakóházat, a templomot, illetve a sorozatban Nick Offerman által alakított Bill által felhúzott drótkerítést is megtaláljuk a látványos alkotás részleteit böngészgetve.

Isambardy saját bevallása szerint szerette volna elhelyezni a térképen a gödröt is, amelybe Frank a történet szerint beleesik, azonban már nem maradt helye erre az apróságra. Az így felépült kisváros persze nem méretarányos és nem is szerepel benne minden pontosan úgy, ahogy a sorozatban is láthattuk, ennek ellenére kifejezetten szép munkáról van szó.

A legaprólékosabban talán Bill otthonát dolgozta ki a lelkes játékos, itt a tapéta és a bútorok is szinte kísértetiesen emlékeztetnek a harmadik epizód látványvilágára. A pincében pedig megtaláljuk Bill bunkerét, a betolakodók megfigyelését lehetővé tévő biztonsági felszereléssel együtt. A hátsó kertben pedig kedves apróságként ott lapul az ágyás is, amelyben epercserjék sarjadnak ki, Bill és Frank legnagyobb örömére.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A kisvárost jelenleg a The Sims 4 galérián keresztül lehet letölteni, az Isambardy galériaazonosító felhasználásával. A The Last of Us - amelynek utolsó epizódja nemrég érkezett meg az HBO Max kínálatába - pedig a nagy sikerre való tekintettel folytatódik, a stáb várhatóan még idén elkezdi majd a forgatási munkálatokat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)