Hirdetés

A Vaják második évadában még jobban előtérbe kerül a Geralt és Ciri közti kapcsolat

|

A két kulcsfontosságú karakter valószínűleg elég sok időt fog majd eltölteni egymás társaságában.

Hirdetés

A rajongók egy része picit szkeptikus volt a netflixes The Witcher sorozatot illetően, de aztán tavaly év végén megérkezett az első évad, ami bizony kifejezetten izgalmasra sikeredett, így valamelyest sikerült is eloszlatnia a kételyeket. Éppen ezért már világszerte rengetegen várják a második szezont, amiről most meg is tudtunk néhány új részletet.

Hirdetés

A Vaják showrunnere, Lauren Schmidt Hissrich nemrég egy interjúban beszélt egy kicsit a sorozatról, és így kiderült például az, hogy a második szezon cselekménye jóval lineárisabb lesz, ami egy eléggé jó hír, mert az első évad néha elég sokakat összezavart a csapongó történetszálaival. Hissrich szerint a folytatás egyik legszórakoztatóbb része az lesz, milyen hatással lesz egymásra Geralt és Ciri, hiszen alapvetően két egészen eltérő személyiségű karakterről van szó.

Egyébként a showrunner által elmondottak alapján nem lesz mindig béke a két szereplő között, és előfordul majd, hogy vitatkozni, sőt veszekedni fognak egymással. Hissrich amúgy elismerte, hogy az első évad egyik legvitatobb része a több idősík használata volt, habár nem számított arra, hogy ez ekkora galibátot okoz majd. Szerencsére ezen a téren is sokkal másabb lesz a második szezon, mivel sikerült a karaktereket ugyanarra az idősíkra összehozni, így a visszaemlékezések vagy időbeli ugrások valószínűleg jóval egyértelműbbek lesznek majd.

Ti várjátok már a Vaják második szezonját?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)