Hirdetés

A videojátékok előtti videojátékok: Penny arcade, nickelodeon és társai

|

Emlékeztek még milyen volt a játéktermekben bedobálni a pénzt és új rekordokat felállítani? Nosztalgiázzunk kicsit és tekintsünk vissza erre az időszakra bővebben is.

Hirdetés

Ha azt mondom, játékterem, valószínűleg a legtöbb olvasónak egy videojátékokkal telezsúfolt helyiség ugrik be. Hiszen a játékipar egyik bölcsője a játékterem volt, ott vetette meg a lábát a Computer Space, a Pong, a Pac-Man és még sok nagy klasszikus, nem is beszélve a későbbi nagy sikerekről, például a Metal Slugról vagy a Mortal Kombatról.

Pedig az angolban arcade-ként emlegetett játéktermek nem a hetvenes években születtek meg, hanem sokkal korábban, illetve az arcade szó mást jelentett akkoriban. Mert a videojátékok előtt is volt igény arra, hogy egy gép szórakoztassa az embert. És hogy ez a múlt milyen gazdag, azzal legjobban San Franciscóban lehet szembesülni, ahol a Musée Mécanique nevű intézmény működik, amit interaktív kiállításnak és játékteremnek egyaránt lehetne nevezni. Volt szerencsém augusztusban megcsodálni, és most megpróbálom a GameStar olvasóit is kicsit odavinni.

 

Öt liter motorolajjal indult

A Musée Mécanique története 1933-ban kezdődik, amikor egy akkor 11 éves kisfiú, bizonyos Edward Galland Zelinsky egy bingójátékon megnyerte a fődíjat: öt liter motorolajat. Mivel egy 11 éves fiú nem tud sok mindent kezdeni öt liter motorolajjal, a kis Edward eladta a nyereményt a zongoratanárának. A pénz egy részét arra költötte, hogy a Golden Gate Avenue egy boltjában vett egy pénzbedobós játékot. Egyszerű kis gép volt, egy pennyért (vagy egycentesért) adott öt labdát, amelyekkel egy egyszerű ügyességi játékot lehetett játszani. Edward sokat gyűrte ezt a gépet, és a családja is, nagyvonalúan meghagyva Edwardnak a gépbe szórt egycenteseket, melyekből aztán a újabb játékokat vásárolt, és ezekkel alapozta meg gyűjteményét.

Ez persze a hely legendáriumának bájos kis epizódja, nyilván nem fog egy 11 éves gyerek tudatosan múzeumot alapozni. A sztori valóságszagúbb része már a negyvenes években történt, amikor Zelinsky fiatal katonaként visszatért Amerikába a második világháborúból. Ismét a Golden Gate Avenue felé járt, és egy áruház raktárában talált nyolc működő, régi pénzbedobós masinát, amelyektől a tulajdonos meg akart szabadulni.

Zelinsky megvette mindet, hozzácsapta gyerekkori gyűjteményéhez, és ekkortájt kezdett el komolyan gondolkodni a Musée Mécanique ötletén. Hamarosan megalapította ezt a fura játéktörténeti múzeumot, ami 1972-ig a város nyugati partján levő vidámparkban volt, majd egy újabb helyszín után 2002-ben találta meg mai helyét a Fisherman's Wharfon, ami San Francisco egyik turistamágnese. A kikötői részen található, ahol egymásba érnek a boltok, és oroszlánfókákat lehet nézni, meg jegyet venni az Alcatrazba induló kompra (ha épp nincs szezon, mert akkor inkább hetekkel előre kell foglalni).

Szóval a Musée Mécanique nagyon forgalmas helyen van, és legalább annyira játékterem, mint amennyire múzeum. 2004-ben Edward Zelinsky meghalt, azóta fia, Dan igazgatja, és ő is jó munkát végez. A gyűjtemény az évek során túllépte a 300 masinát, a pennykből nickelek (ötcentesek) lettek, majd dime-ok (tízcentesek), végül quarterek (negyeddollárosok), és ma már van több olyan gép is, ami két quarterrel megy. Mert szinte mindegyik régiség kipróbálható, csak pár vitrinben őrzött nem, illetve az éppen javítás alatt állók sem (folyamatos a karbantartás).

A hely az év minden napján látogatható (még karácsonykor is), és nincs belépő, az embernek csak azt a pénzt kell vinnie, amit beledobál a játékgépekbe (ez persze nem kötelező, lehet nézni azt, ahogy mások játszanak), és persze van pár automata, ami negyeddollárosokra váltja a papírpénzt. Mondanom sem kell, könnyű tíz-húsz dollárokat eltapsolni, de totál megéri, mert ennyi pénzért nemcsak tanulni lehet a játéktörténelemről, hanem át is élhetjük azt.

 

Penny és arcade

A gyűjtemény legrégibb darabjai a mutoszkópok, praxinoszkópok, kinetoszkópok és zoetrópok. A furcsa nevű masinák egy dologban közösek: egy pénzérméért valamilyen pár másodperces mozgóképet lehet megnézni bennük, csak a technológia más, ahogy ez megvalósul (a mutoszkópban például papírlapon vannak a mozgókép egyes fázisai, és a gép végigtekeri ezeket, a praxinoszkópban pedig egy körpályán forognak a fázisok, és valamilyen felületre vetül a kép).

Ezek az egyszemélyes mozik nagyon népszerűek voltak a századfordulón, és nickelodeonnak is nevezték őket, a bedobandó ötcentes nevéből és az odeonból, ami a görögben fedett színházat jelent. A múzeum legöregebb (és kipróbálható!) gépe egy praxinoszkóp, amiben egy tükörre vetül egy ugrókötelező kislány képe, de százéves autóversenyt is lehet nézni.

Hasonló, interakciót nem követelő gépek a mechanikus bábszínházak, amelyekből szép számmal található a Musée Mécanique-ben. Ezekben valamilyen ijesztőnek vagy viccesnek szánt jelenet zajlik, amit automatika által mozgatott bábok adnak elő, természetesen egy negyeddollárosért cserébe.

Az egyikben kivégeznek egy elítéltet játszó fémbábut, a másikban egy dalárda énekel, és hasonló apró jelenetek zajlanak. A leghíresebb darab egy embernél is nagyobb nőszemély, Laughing Sal, aki majdnem harminc évig hahotázott Playlanden, a város régi, 1972-ben megszűnt vidámparkjában.

Akad még több pénzbedobós mechanikus automata a gépjósoktól a szkanderautomatán át az egyszerű ügyességi játékokig (az egyikben például egy kart tekergetve kell gyorsabban eljuttatni autónkat a pálya végére, mint a másik játékos - hoppá, multiplayer!), ezeket száz éve a penny arcade gyűjtőnéven nevezték, ami tovább él az ismert webképregény (sőt, most már a PAX videojátékshow) címében.

Terminátor, végállomás

A kiállítás ott kezd igazán izgalmas lenni, ahol már közelítünk a videojáték-ipar születéséhez, de még nem érjük el azt. Amikor látni már, hogy igény és akarat mutatkozott mai értelemben vett videojáték készítésére, de a technikai lehetőségek még nem voltak adottak. Kicsit jobban megdobban a gamerszív például a korai elektromechanikus flippereknél vagy a Wak-A-Rat nevű patkánycsapkodós reakciójátéknál, ami egy az egyben benne volt a kilencvenes évek egyik legjobb kalandjátékában, a Sam & Max Hit The Roadban.

De jó példa a Williams cég 1962-es autós játéka, a Road Racer is. Ebben egy autót kell kormánnyal irányítani egy kacskaringós úton; az autó fizikailag létezik, akárcsak az út, ami egy nagy hengerre van felfeszítve, és a henger forgásával kanyarog ide-oda. A játék bumfordi érzékelőkkel figyeli, hogy a játékosnak sikerült-e az úton tartania az autót. A játékmenet és az irányítás akár egy korai játéktermi videojátéké is lehetne, csak éppen pixelautó helyett valódi kocsival lehet szlalomozni.

És persze akadnak a Musée Mécanique-ban valódi videojátékok is; olyan korai sikerek, mint a Pong, a Galaxian vagy a Battlezone, de még a legelső botrányjáték, az 1976-os Death Race is kipróbálható. A legújabb gép pedig egy olyan lövölde, ami a negyedik Terminátor-filmhez készült, tehát a tárlat szinte napjainkig eljut, megadva a folytonosság érzését és azt az élményt, hogy a látogató egy időutazáson vett részt.

Szóval a Musée Mécanique jó hely, ha valaha San Francisco környékén jártok, mindenképpen ejtsétek útba. A régi masinákat életre keltve az derül ki, hogy gamerek nyolcvan-száz évvel ezelőtt is voltak, csak éppen nem pólóban-farmerben játszottak egy kijelzőn, hanem Girardi-kalapban és pantallóban szkandereztek egy géppel, vagy esetleg egy baseballos mechanikus flipperrel szórakoztak. A játékszenvedély pedig valószínűleg ugyanolyan volt régen, mint ma.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)