Hirdetés

A Call of Duty kiadója pert nyert a Pentagon egyik nagy beszállítójával szemben

|

A Humvee-k gyártója, az AM General még 2017-ben perelte be az Activisiont, most pedig ítélet is született a kissé furcsa ügyben.

Hirdetés

HMMWV harckocsik, vagyis a Humvee-k története még 1983-ban kezdődött, ekkor kötött ugyanis 1 milliárd dolláros szerződést az AM General (AMG) autógyár és a Pentagon 55 ezer jármű leszállításáról. A Humvee-k azóta egybeforrtak az amerikai katonasággal, nem véletlen tehát, hogy sok háborús tematikájú videojátékban is visszaköszönnek. Nem kivétel ez alól a Call of Duty sorozat sem, 2017-ben viszont úgy érezte az AMG, hogy az Activisionnek nincs joga az ő autóikat felhasználva gyarapítani a vagyonát, perre mentek a kiadóval

Hirdetés

Az autógyár azzal próbált érvelni, hogy a játékot tulajdonképpen a Humvee-k adják el, az Activisionnek pedig nem volt joga használni az egyértelműen szabadalmi védelem alatt álló dizájnt. Nos, az Egyesült Államokban sem őrölnek gyorsan a bíróság malmai, de most végre döntés született az ügyben. George B. Daniels bíró ítéletében a szólás- és sajtószabadságot is magában foglaló Első Alkotmánykiegészítésre hivatkozva a következőképpen fogalmazott:

"Amennyiben a realizmust művészi célnak tekintjük, akkor a valódi katonaság által használt járművek jelenléte a modern hadviseléshez kapcsolódó videojátékokban kétségtelenül elősegíti ezt a célt."

A bíró szerint ebbe beletartozik a Humvee-k megjelenése a különböző játékbéli jelenetekben, szóval az AM General jogászai szomorúan csukhatják be aktatáskájukat, ezt a pert elveszítették, a bíróság az Activisionnek adott igazat, szabadon fel lehet használni a játékokban valódi harcászati eszközöket, így a járműveket is. 

Az pedig talán mindannyiunk számára egyértelmű, hogy a CoD-ot sosem a járművek realisztikus megjelenítésével tudták igazán jól eladni, feltehetően ez is egy logikus érv volt a tárgyaláson.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)