Hirdetés

Amíg nem látod egyben, nem is gondolnád, a Netflix mennyi játékból készít filmet vagy sorozatot

|

Az HBO Maxnak ott a The Last of Us, az Amazonnak a Fallout, a Netflixnek meg mindeközben több mint 20 franchise jutott.

Hirdetés

Látva, mit eredményezett a múltban, amikor filmesek játékokat dolgoztak fel, nem gondoltuk volna, hogy eljön az a nap, amikor mindenki mindent adaptálni akar, és hajlandó időt, pénzt szánni arra, hogy a végeredmény ne csak a rajongókat, de a videojátékok világában kevésbé jártas tartalomfogyasztókat is meghódítsa.

Persze nem sikerülhet minden (a Resident Evillel például látszólag kár próbálkozni), viszont a The Witcher, a Cyberpunk 2077, a Cuphead és a League of Legends adaptációi is egészen jók lettek, ráadásul az első kettő a kapcsolódó játékok népszerűségét is jelentősen megdobta. Miközben készülnek a folytatások, formálódnak újabb projektek is - megkíséreltük összegyűjteni mindet.

Hirdetés

Dragon Age: Feloldozás (Dragon Age: Absolution)

Kezdjük azzal, aminek premierje már egészen közel van: december 9-étől nézhetjük meg a Dragon Age: Feloldozás című rajzfilm azon hat, egyenként nagyjából 30 perces epizódját, ami egy veszélyes ereklye  félresikerült elrablásának történetét dolgozza fel, középpontban egy Miriam nevű fiatallal. A projektben részt vesz a több játékban is szinkronizáló Ashly Burch, valamint Matthew Marcer és Kimberly Brooks is.

Sonic Prime

A Dragon Age-et közel egy hét eltéréssel követi a Sonic Prime, ami lényegesen hosszabb, 24 epizód alkotja. Dr. Eggman (aki a magyar változatban Dr. Tojásfej lesz) összecsap Sonickal, Knuckles-szel, Shadow-val és barátaikkal egy számos univerzumon átívelő történetben, amiben megismerhetjük a karakterek alternatív világbeli változatait is. A főszereplő eredeti hangját Deven Christian Mack adja, nem pedig Ben Schwartz, ahogy a filmekben, de ez még önmagában semmit nem jelent, a filmek kedvelőinek és a karaktert a játékok miatt szeretőknek egyaránt megérhet egy próbát.

Assassin's Creed

Még 2020-ban jelentette be a Ubisoft és a Netflix, hogy partnerségre léptek, minek keretében egy élő szereplős sorozat és egy animációs sorozat is készül az Assassin's Creed franchise-hoz kapcsolódóan. Jelenleg egyedül a vezető producerek személye ismert, Jason Altman és Danielle Kreinik fogják felügyelni a projekteket, de még sokat kell várnunk további konkrétumokra. Csak azt szeretnénk, hogy legyenek jobbak, mint a 2016-os film - ez talán nem olyan nagy elvárás. Egyébként egy mobiljátékon is együtt dolgozik a két cég, és lesz még pár közös projektjük a listán.

Beyond Good & Evil

Folytassuk is egy újabb Ubisoft-Netflix koprodukcióval, bár ennek megvalósulásával kapcsolatban erősek a kétségeink. A Beyond Good & Evil franchise sorsa eleve hányattatott, hiszen a második játék többszöri átalakítás, átdolgozás után még mindig nem jelent meg, és nem is fog belátható időn belül, 2018 óta szinte semmit nem mondtak róla. Ettől függetlenül persze a film elvileg összeállhat, jelenleg azonban erről is csak annyit tudni, hogy tervezik, és majd a jövőben egyszer több információval szolgálnak vele kapcsolatban. Hát, úgy legyen.

BioShock

Februárban jelentették be, hogy a Take-Two Interactive megállapodást kötött a streaming szolgáltatóval, így egyszer, valamikor megvalósulhat egy BioShock film is. Azt, hogy pontosan hogyan képzelik el, egyelőre nem tudjuk, de nem bánnánk, ha Rapture-ben játszódna - mégis csak ikonikusabb helyszín az, mint Columbia. Kíváncsian várjuk, hogy ezt adják-e ki előbb, vagy a játékot, amin állítólag évek óta dolgozik a Cloud Chamber, a 2K Games egyik belsős stúdiója.

Castlevania: Nocturne

A Castlevania az egyik első olyan franchise volt, amit a Netflix adaptált, négy évadon keresztül élvezhettük a kiváló animesorozatot. Kevin Kolde, az eredeti széria showrunnere most nem egy újabb szezonnal készül, hanem a Nocturne alcímet viselő spin-offal, aminek Richter Belmont, a Rondo of Blood és a Symphony of the Night főszereplője áll majd a középpontjában.

Devil May Cry

Feltehetően a Castlevania sikere bátorította arra a Netflixet, hogy a Capcomhoz is beköszönjön, majd a sikeres tárgyalásokat követően bejelentse a Devil May Cry adaptációját, amit a Konami sorozatát is átültető Adi Shankar felügyel. Már 2021 végén kész volt az első évadot alkotó nyolc rész forgatókönyve, úgyhogy könnyen elképzelhető, hogy jövőre láthatjuk is. Legyen jobb, mint a Devil May Cry - Démonvadászok volt 2007-ben.

Dragon's Lair

Több szempontból is adja magát a Dragon's Lair feltámasztása. Az eredeti, 1983-ban megjelent játék lényegében egy interaktív rajzfilm volt, ahogy 1991-es folytatása is, így nem kérdés az új projekt formátuma. A múltban többször akarták már adaptálni, kétszer is indítottak közönségi finanszírozást ennek támogatására, de mindaddig csak ígéretek és tervek voltak, amíg a Netflix 2020 márciusában meg nem állapodott Ryan Reynoldsszal. A közelmúltban a színész azt nyilatkozta, az adaptáció még készül, és sokakat meg fog lepni. 

Far Cry 3: Blood Dragon

Örökké hálásak leszünk azért, hogy létrejöhetett a Far Cry 3 Blood Dragon alcímet viselő spin-offja, ami kiválóan parodizálta a VHS-korszak akciófilmjeit, humoros volt és szórakoztató. A korábban már emlegetett Adi Shankar készít ebből valamit, ami a Captain Laserhawk: A Blood Dragon Remix nevet viseli, középpontjában pedig egy szuperkatona, DolphLaserhawk áll. Shankar teljesen szabad kezet kapott a Ubisofttól, meglátjuk, a lehetőséget sikerül-e jól kihasználnia.

Gears of War

Viszonylag friss bejelentés, hogy kétféleképp is feldolgozzák a Gears of Wart: lesz belőle egészestés film és egy (nyilván) felnőtteknek szóló rajzfilm is, sőt, ha ezek jól sikerülnek, az újabb kapukat nyithat meg. A projektekben a játékok fejlesztését végző The Coalition is részt vesz, ők fogják majd a pórázt, de azt nem tudni, hogy rendezőnek, írónak, szereplőnek kiket kértek fel. Dave Bautista nagyon szeretne Marcus Fenix lenni, sőt, volt is már (a Gears 5-ben kicserélhettük a főszereplőt rá), nincs ellenvetésünk a castingolása kapcsán.

Horizon Zero Dawn

Szóltak pletykák arról, hogy a Horizon Zero Dawn alapján készülő sorozat nem egy az egyben fogja feldolgozni Aloy és a robotlényekkel teli világ már általunk is ismert történetét, hanem egy a játékok eseményeivel párhuzamos sztorit mesél el, viszont a hivatalos kommunikáció szerint mégis csak Aloy lesz a főszereplője. A projekt Az Esernyő Akadémiát jegyző Steve Blackman alá tartozik, íróként Michelle Lovretta segít neki, de más részletek még nem ismertek.

Pokémon sorozat

Már most is számos Pokémon-tartalom található a Netflix kínálatában, de tavalyi pletykák szerint, a Pikachu, a detektív mintájára egy élőszereplős adaptáció is készül, amit a Lucifer egyik showrunnere, Joe Henderson hoz majd össze. Ezt hivatalosan egyelőre még nem jelentette be sem a szolgáltató, sem a The Pokémon Company, de nem érne minket meglepetésként, ha megerősítenék.

Tom Clancy's The Division

Már 2016 óta szeretné filmmé varázsolni a Ubisoft a The Divisiont, és mi sem bánnánk, ha ez megtörténne, de az elmúlt hat évben minimális mozgolódás volt csupán. Jelen állás szerint Jake Gyllenhaal mind producerként, mind főszereplőként leszerződött, és Jessica Chastain is feltűnik majd benne, mi több, a rendező, Rawson Mashall Thurber nagyon remélte, hogy a forgatás már idén kezdetét veheti. Van még másfél hónap az évből, a téli környezet amúgy is kell, ha hiteles feldolgozást szeretnének.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Tom Clancy's Splinter Cell

Szerencsétlen Sam Fishert már lassan tíz éve nem láttuk önálló játékban, csak cameózgatott itt-ott. Feltehetően legközelebb az első játék remake-jében irányíthatjuk őt, ahogy a dolgok állnak, hamarabb, mint hogy a Netflixre készülő sorozatban kísérhetnénk figyelemmel lopakodós kalandjait. Két szezont terveznek, összesen 16 részt, Derek Kolstad, a John Wick egyik alkotójának közreműködésével.

Tomb Raider

Alicia Vikander valószínűleg nem lesz újra Lara Croft, hacsak nem őt kérik meg, hogy szinkronizálja a Netflixre tervezett rajzfilmsorozat főszereplőjét. Erről annyi derült ki még, hogy a Vaják: A vér eredetén is dolgozó Tasha Huo írja majd, és az executive produceri szerepet is ő kapta. Meglátjuk, mi lesz ebből végül.

+1 Exploding Kittens

Nem videojáték, hanem egy iszonyúan sikeres kártyajáték szolgáltatja az Exploding Kittens rajzfilm alapját, de úgy éreztük, helye van ezen a listán. Mike Judge és Greg Daniels, a Texas királyai alkotói executive producerként, míg Matthew Inman és Shane Kosakowski showrunnerekként dolgoznak rajta. A Netflix és a The Oatmeal együttműködésének első lépése egyébként nem ez volt, hanem az, hogy az előfizetőknek elérhetővé tettek egy mobiljáték-változatot - ha szeretitek a Robbanó cicákat, próbáljátok ki!

És akkor még ott van ezek mellett a Return to Silent Hill film, amit mozikban láthatunk majd, a Neill Blomkamp-féle Gran Turismo, amit most is épp Budapesten forgatnak, a Borderlands, ami ugyancsak nálunk készült, a Five Nights at Freddy's, a Ghost of Tsushima, a Mortal Kombat 2, a jövő tavasszal érkező Super Mario Bros. film, és még rengeteg olyan projekt, amiről szó esett, de rejtély, hogy mikor érkezhet. Ha csak ezek fele is emlékezetes lesz, már elégedettek lehetünk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)