Hirdetés

Angry Birds: A film kritika - méregbe gurulni nem fogsz tőle

|

Mit lehet várni az elmúlt évek legnépszerűbb mobil alkalmazása alapján készült játékadaptációtól? Pont azt, amit egy ilyen koncepció is ígér.

Hirdetés

Tulajdonképpen az Angry Birds - A film legnagyobb erénye az, hogy végtelenül őszinte és nem akar többnek látszani annál, mint ami: egy méregdrága termékcsatolásnak. Hollywood ötlettelenségét bizonyítja, hogy az elmúlt években rendre minden létező brandhez, ami kicsit is sikeres volt hozzányúl, hiszen - és ebben sajnálatos módon igazuk van - ezek vonzzák be az embereket a mozikba. A LEGO-kaland mégis egy szabályt erősítő kivétel, mivel ott a rendezők, Phil Lord és Chris Miller (Derült égből fasírt, 21-22 Jump Street)nem egy másfél órás reklámfilmben gondolkodtak, hanem az építőkockákból fakadó kreativitást és burjánzó ötletességet, annak generációkon átívelő hatását próbálták visszaadni.

Az Angry Birds - noha van belőle is kismillió verzió - ilyennel értelemszerűen nem rendelkezik, és az eddigi videojáték feldolgozások nagy átlagából sem magaslik ki, elvégre hogyan is tudna? A röpképtelen, különböző funkcióval ellátott madarak nem rendeltetésszerű használatából a gaz malacok ellenében piszkosul nehéz épkézláb történetet kihozni és ez nem is sikerült. De szerencsére teljes katasztrófáról sem beszélhetünk.

Az első filmes rendezőpáros, Clay Kaytis és Fergal Reilly, akik korábban olyan mozi és animációsfilmeken munkálkodtak, mint a Rontó Ralph, a Hotel Transylvania vagy a Pókember 2 nem ezzel fogják megreformálni a műfajt, de az alapanyaghoz, amiben lehetett, próbáltak hűségesek maradni. De hogyan lehetséges ez egy részben ügyességen, részben stratégián, részben pedig szerencsén alapuló játék esetében?

Egyrészt megtartották azok színhasználatát, valamint amennyire lehetett igyekeztek hűek maradni az eredeti dizájnhoz - elvégre a Rovio ugyanúgy bábáskodott felette, mint a Blizzard a bemutatás előtt álló Warcraft esetében - viszont a játék pufók, gömbölyded madarait értelemszerűen elhagyták, legalábbis jórészt, ahogy annak magyarázatát is, hogy a tollas díszpárnák miért bírnak rendre sajátos tulajdonságokkal.

Viszont van egy nem is annyira kicsi, társadalomkritikai vetülete az egésznek, és ez egészen működőképes is. A madarak elfojtásokkal teli társadalma kiveti magából az egész életében frusztrációval és dühkezelési gondokkal küszködő Pirost, a hiperaktív Stuartot és a szó szerint robbanékony Bombát, így amikor a "mucsai" malacok megszállják kis szigetüket előbb fogadják el az idegeneket, minthogy hinnének komplexusos fajtársaiknak.

Nem mondom, veszélyes üzenetet hordoz így magában, de végülis a tanulság feloldja mindezt, és a cselekmény valóban a játék szellemiségéhez hű, ötletes kis fináléhoz vezet, amiben csak egy dolgot bánunk, hogy kivették a kezünkből az irányítást.  Az addig alibiként funkcionáló történet, valamint az igencsak vegyes humor (a jópofától az egészen kínoson át a gusztustalanig mindenre akad példa) végre kiteljesedik, és rendeltetésének megfelelően kezd el működni.

Az Angry Birds: A film sem lett az a bizonyos szabályt erősítő kivétel a videójáték adaptációk piacán, viszont a kis öcsit/hugit nyugodtan le lehet elé ültetni, hiszen az elsődleges célközönséget mégis csak ők jelentik, a főhősök kifejezetten szerethetők és minden félre ment poénra jut legalább egy jó is. De ütni éppen csak annyira fog, mint egy célt tévesztett bumerángmadár. 

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)