Hirdetés

A Ubisoft elárulta, hogyan tudtak ilyen gyorsan ennyi Assassin's Creed játékot készíteni

|

Az Assassin's Creed Originst például már 2013-ban elkezdték fejleszteni.

Hirdetés

San Franciscóban megrendezett Game Developers Conference-en az Assassin's Creed széria élén álló Jean Guesdon izgalmas részleteket árult el a sorozat készítéséről. Guesdon rávilágított, hogy a folyamatosan érkező Assassin's Creed játékok mögött több fő fejlesztőcsapat állt az évek során, ezzel pedig egy teljesen új trend alapjait fektette le a Ubisoft. Korábban is volt már rá példa, hogy több csapat együttes erővel fejlesztett egy játékot, de egy franchise epizódjainak szétosztása a belső csapatok között hatalmas újításnak számított. 

Hirdetés

Természetesen ma már az Activision is ilyen módszerrel szállítja az új Call of Duty részeket, de a 2007-ben indult Assassin's Creed franchise legalább ugyanennyire úttörő volt. A GDC-n több érdekes ábrát is megvillantottak, amelyek teljes betekintést engednek az egyes AC játékok fejlesztési időszakaiba. Az alábbi képen például jól látszik, hogy az Assassin's Creed II és a Brotherhood fejlesztését is alapvetően a Ubisoft Montreal végezte, de a Ubisoft Singapore is besegített nekik. Időközben azonban egy másik montreali csapat belefogott a harmadik részbe, 2010-ben pedig teljes kapacitását erre a játékra fordította a szingapúri stúdió is. Mindeközben az eredeti montreali team már elkezdte kalapálni az Assassin's Creed Unityt, még a Black Flag munkálatainak megkezdése előtt. Bizony, már 2010-ben dolgoztak az ambiciózus, ám végül mérsékelt sikereket elérő (próbáltam finoman fogalmazni) játékon. Szintén nagyon izgalmas az a tény, hogy az Origins és a Syndicate fejlesztése egyszerre indult, még 2013-ban. 

Engedjetek meg még egy gyors tippet az ábrával kapcsolatban: az egyes és kettes számú montreali csapat, illetve az egyes szingapúri stúdió és a Ubisoft Quebec neve mellett évek óta nem láthatunk új AC játékot. Azt tudjuk, hogy a Ubisoft Singapore nagy része most a Skull & Boneson dolgozik, de valószínűleg több csapat jelenleg is olyan AC részeket fejlesztet, amiket még nem jelentett be a Ubisoft.

Jean Guesdon az Origins példáján keresztül arra is kitért, hogyan oszlanak meg a feladatok az egyes fejlesztőcsapatok között. A Ubisoft Sofia, a Ubisoft Bucharest és a Ubisoft Singapore feladatköreit mutatja be ez a kép. Az ő munkájuk nélkül nem lehetett volna olyan kiváló játék az Assassin's Creed Origins. 

A fentiek alapján talán kicsit jobban érthetővé válik a játékfejlesztés komplex világa, és mindenki egy picivel közelebbi képet kaphat arról, hány év munkája és mennyi fejlesztőcsapat energiája szükséges ahhoz, hogy kedvenc videojátékaink elkészülhessenek. 

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)