Hirdetés

Az eredeti Xboxban még rejlenek titkok, az egyiket egy veterán fejlesztő fedte fel

|

Az első Xbox egyik fejlesztője elmondta, hogy hogyan varázsolhatunk elő egy easter egget a konzolból.

Hirdetés

Egy névtelenül író fejlesztő, aki állítása szerint annak idején az Xbox felhasználói felületén dolgozott, felkereste a Kotaku egyik újságíróját, hogy mesélhessen ezt-azt a gamer közösségnek az oldalon keresztül. Mint kiderült, volt egy easter egg az első konzol szoftverjében, amit a mai napig nem talált meg senki, és úgy érezte, hogy ennyi idő után nincs értelme tovább rejtegetni.

Hirdetés

A dolog lényege, hogy fel kell másolnunk egy zenei album tartalmát a konzolra, és a mentés nevét át kell írnunk arra, hogy "Timmyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy". Valaki nagyon szerethette a csapatnál a South Parkot.

Ha ez kész, akkor be kell lépnünk a Settings felület System Info részére, ahol ezek után felbukkannak a konzol szoftveréért felelős fejlesztők nevei.

A dolog ugyanúgy működik egyébként, mint a régi Eggsβox easter egg, aminél szintén a fenti lépéseket kellett követni, csak az albumnak az Eggsβox nevet kellett adni. Ezutóbbi felhozta a Xbox megszületéséért felelős csapat teljes stáblistáját.

Egy titok még mindig rejlik a dashboardban, a konzol egyik alkotója, Seamus Blackley elmondása szerint. Ennek az easter eggnek valami köze van a bekapcsoláskor látható animációhoz, de a mai napig nem tudunk többet ennél. Várjuk az ügyes megfejtő bezámolóját.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)