Hirdetés

Az IKEA és az ASUS közösen hoz nekünk megfizethető gamer bútorokat

|

Viszonylag sok termék születhet majd a két vállalat kollaborációjának hála.

Hirdetés

Viszonylag régóta jelen vannak már a piacon azok a különféle hardverek és perifériák, amelyeket kifejezetten a játékosoknak alkottak meg, de egyre gyakrabban találkozhatunk olyan, szinte teljesen hétköznapi dolgokkal is, amik leginkább csak a hivatalos kommunikáció szerint számítanak gamer cuccnak. Azonban két jól ismert cég nemrég összeállt, hogy közösen olyan termékekkel álljanak elő, amiknek talán még jó helyük is lesz egy játékos szobájában.

Hirdetés

A különböző lakberendezési cikkekre szakosodott IKEA az ASUS játékos divíziójával, vagyis a ROG-gal együtt fejleszt majd megfizethető bútorokat és kiegészítőket, amelyeket kifejezetten a gamereknek szánnak. A tervek szerint az új kollekció nagyjából 30 terméket tartalmaz majd, és az újdonságok először Kínában lesznek elérhetők 2021 februárjától, de még ugyanezen év októberében megérkeznek a világ más részeire is.

Egyelőre nem derült ki, hogy egészen pontosan mik születnek majd meg a közös munkából, de valószínűleg készülnek majd új asztalok és székek is, hiszen ezek értelemszerűen fontos bútoroknak számítanak egy játékos számára.

Szerintetek milyen gamer bútorokat lehetne még készíteni?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)