Hirdetés

Az indie játékok adhatnak erőt Cliff Bleszinskinek a visszatéréshez

|

A korábban CliffyB művésznéven alkotó játékfejlesztő saját stúdiója bukása után visszavonult a fejlesztéstől, most azonban azon gondolkozik, hogy egy kisebb címmel azért megpróbálkozna.

Hirdetés

Akár az Unreal, akár a Gears of War széria kedvelői vagytok, a Cliff Blesziski (esetleg CliffyB) nevet biztosan hallottátok már, hiszen ezek mögött a kétségtelenül ikonikus játékok mögött mind ő állt. Miután távozott az Epic Gamestől, Boss Key Productions névvel saját stúdiót alapított, azonban megjelentetett két játékuk komoly bukta lett, és úgy tűnt, hogy a kudarc végleg eltántorítja Bleszinskit az ipartól. 

Az egykori fejlesztő most önéletrajzi könyvén dolgozik, és ennek kapcsán ejtett pár szót a játékiparhoz fűződő "se veled, se nélküled"-viszonyáról. 

Hirdetés

Egy terjedelmes Facebook-posztban szedte össze gondolatait a Boss Keynél töltött időről. Elmondása szerint nagyon nehéz, mégis felszabadító volt visszaemlékezni azokra az időkre, melyeket örökre le szeretett volna zárni magában. Úgy gondolja, hogy túl nagy fába vágták a fejszéjüket azzal, hogy egy AAA játékkal szerettek volna debütálni, mellyel kapcsolatban nyilvánvalóan sokkal magasabbak az elvárások mind a rajongók, mind a kiadó részéről, mint egy kisebb lélegzetvételű alkotásnál.

Ezt súlyosbította a kiadó elhibázott, teljesen fantáziátlan marketingkampánya, és az, hogy PS4-re váltottak, holott Bleszinskinek Xboxon egy nagyon jelentős rajongótábora volt a Gears of War játékok után. A Boss Keynek az adta meg a kegyelemdöfést, hogy a Foxszal letárgyalt Alien franchise-ra épülő játékukat teljesen meghiúsította a Disney, miután magába olvasztotta a stúdiót. 

A bejegyzést azzal zárja, hogy nagyon örül az indie játékok sikerének, melyek azt mutatják számára, hogy a videojátékipar nem csak a gigaprodukciók sokasága, emiatt azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy belevág egy kisebb projektbe:

"Van pár ötletem elfekvőben, tehát meglátjuk. Örülten beleszerettem néhány mostani kisebb játékba, a Fall Guys és az Among Us sikere pedig egy kis reményt adott, hogy nem minden az AAA-ról szól, ami őrült hajtást követel meg tőled, családok és mentális egészségek mennek tönkre a 100 milliós költségvetés miatt."

Készülő könyvében egy terjedelmes részt szentel majd a Boss Keynél töltött időnek, így annak megjelenésekor valószínűleg még több részletről lehull majd a lepel. 

Ti örülnétek, ha egy játék stáblistájában ismét Cliff Bleszinski nevével találkoznátok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)