Hirdetés

Bedurvult zaklatója miatt hagyott fel az élő közvetítésekkel a Twitch egyik ismert streamere

|

A gyanúsítottat időközben letartóztatták, és számos bizonyítékot találtak arra, hogy valóban zaklatta a World of Warcrafttal foglalkozó streamert.

Hirdetés

A héten őrizetbe vettek egy korábbi reptéri rendőrt, Evan Baltierrát, aki állítólag annyira ráállt egy Twitch-streamerre, hogy gyakorlatilag elüldözte őt a platformról. Egy eskü alatt tett nyilatkozat alapján Baltierra és a Nali néven tevékenykedő videós még a 2019-es BlizzConon ismerkedett meg egymással, ám amikor a nő nem akart a férfi "valentinja" lenni, és még a csatornájához kapcsolódó moderátori jogokat is elvette tőle, alaposan elmérgesedett a helyzet.

A vád szerint a 29 éves Baltierra komoly erőt fektetett Nali zaklatásába, ráadásul a streamer barátját és családját is célba vette. Idén márciusban házkutatást végeztek a rendőrök a férfi lakásában és lefoglaltak több tárgyat is, többek között egy pendrive-ot, ami számos olyan meztelen képet tartalmazott, amelyre a nő arca lett photoshoppolva. Ezen kívül Baltierra iPhone-ja bizonyította azt is, hogy a férfi mennyi e-mail-címen keresztül zaklatta áldozatát.

Hirdetés

Később Nali megkérte Baltierrát, hogy ne látogassa meg őt kanadai otthonában, erre a férfi állítólag másoktól akarta megtudni a streamer pontos címét. A helyzet súlyosságát az is jól mutatja, hogy a vád szerint Baltierra elkezdett hamis fiókokat csinálni, és úgy prezentálta magát, mintha ő lenne a streamer. Ezt követően Nali arcával kiegészített, pornográf anyagokat terjesztett, ráadásul a lány családjának és barátainak is elküldte ezeket.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A streamer még korábban arról írt, hogy zaklatója miatt hagyott fel 2021 februárjában a twitches tevékenységével, miközben az volt a fő bevételi forrása. Baltierrától egyébként 2020 júniusában vette el a moderátori jogokat, majd a közösségi médiában is letiltotta, ezt követően durvultak el a dolgok. Ugyan a férfi is aláírt egy távoltartási végzést, ennek ellenére nem hagyott fel a zaklatással, és állítólag a Blizzard még biztonsági kíséretet is biztosított a rendezvényein megjelenő Nalinak.

Tette miatt a férfi akár 5 év börtönt is kaphat, és elvileg a Blizzard is kitiltotta már őt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)