Hirdetés

Bemutatkozott a Porsche, amit kimondottan a Gran Turismo 7-hez terveztek

|

Egészen futurisztikus a Porsche Vision, amit csak virtuálisan vezethetünk, de így bárki beleülhet.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy néhány hónap múlva megjelenik, még aránylag keveset tudunk a Gran Turismo 7-ről, de minden jel azt mutatja, hogy a Polyphony Digital a döcögősen induló, aztán szépen fejlődő Gran Turismo Sport után odateszi magát. A játék igyekszik kihasználni a PlayStation 5 képességeit, de PS4-re is megjelenik, hogy ne maradjon ki az élményből az sem, aki még nem tudott vagy nem akart váltani.

Hirdetés

A fejlesztőcsapat a napokban bejelentette, hogy a Porschéval együttműködésben megalkották a Porsche Vision Gran Turismót, mely kimondottan a GT7-hez készült. Láthatóak rajta a gyártóra jellemző stílusjegyek mind kívül, mind belül, és még arra is figyeltek, hogy szénszálas és titán anyagok segítségével csökkentsék a súlyát, növeljék a teljesítményét. Hozzátették, hogy kizárólag vegán alkotóeleemekből építették fel, ami egy virtuális autónál kevésbé számít, de ha készülne belőle valódi változat, fontos szerephez jutna a fenntarthatóság, amit az is mutat, hogy a kocsi elektromos.

A Gran Turismo 7 március 4-én jelenik meg PS4-re és PS5-re.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)