Hirdetés

Nem az ingyenes Ben-Hur játék miatt rohanunk majd a moziba

|

A hamarosan megjelenő Ben-Hur remake-et egy ingyenes játékkal szeretnék népszerűsíteni a készítők, de sajnos a végeredményen meglátszik, hogy nem sokat áldoztak erre a feldolgozásra.

Hirdetés

Sajnos nem úgy tűnik, hogy a hamarosan bemutatkozó Ben-Hur remake akár az eredeti film közelébe is érhetne, de ettől függetlenül a film készítői minden eszközzel a moziba próbálják csalogatni a közönséget.

A gamereket egy játékfeldolgozással gondolták megnyerni, hasonlóan a Suicide Squad Special Opshoz, de ha a római kort szeretnénk kicsit megidézni, nem feltétlenül ezt a játékot érdemes elővennünk. Amellett, hogy a külsőségek tekintetében sem éppen világverő a Ben-Hur játék, a játékmenetet sem bonyolították túl a készítők. A kontroller A gombját ütemesen csépelve (de nem túlhajtva a lovainkat) haladunk előre, a két ravasszal pedig ostorunkkal ritkíthatjuk a riválisok mezőnyét, míg el nem fogynak, vagy elsőként nem teljesítjük a versenytávot. De ha ezt valaki éppenséggel élvezné, a játék akkor sem okoz majd sok örömet, mivel összesen három versenyt játszhatunk le.

Volt valaha olyan film, amit egy játék miatt néztetek meg?

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)