Hirdetés

A Blizzard nem vonja vissza Blitzchung tiltását

|

Úgy tűnik, hogy a profi Hearthstone-játékos, valamint a botrányban szintén érintett kommentátorok is büntetésben maradnak.

Hirdetés

Már jó néhány hete a Blizzard körüli botránytól hangos a média, ami azzal vette kezdetét, hogy a stúdió eltiltott a versenyzéstől egy, a hongkongi tüntetők mellett kiálló játékost. Chung "Blitzchung" Ng Wai mellett pedig két tajvani kommentátor is meg lett büntetve, és most úgy tűnik, változatlan marad a helyzet.

Hirdetés

J. Allen Brack, a Blizzard vezérigazgatója a PCGamer kérdésére árulta el, hogy nem vonják vissza a tiltásokat, így Blitzchungnak, illetve a botrányhoz kapcsolódó kommentátoroknak is ki kell tölteniük a hat hónapos büntetést. Brack elmondása szerint nem a játékos üzenetének tartalmával volt probléma, hanem azzal, hogy azt egy olyan élő közvetítés során osztotta meg a nyilvánossággal, amelynek a játékról kellett volna szólnia.

Továbbá a cég álláspontja szerint a kommentátorok nem biztosították, hogy a stream a játékról és az ahhoz kapcsolódó dolgokról szóljon, vagyis nem végezték megfelelően a munkájukat, ezért kellett büntetést kiszabni rájuk.

Szerintetek vissza kéne vonnia a tiltásokat a Blizzardnak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)