Hirdetés

A Blizzard irodáiba csak akkor viheted be a kutyád, ha ő is aláírja a titoktartási szerződést

|

Nemrég egy mókás cikket osztott meg a Blizzard a központjukban lévő háziállatokról, akiknek egy titoktartási nyilatkozatot is el kell fogadniuk, hogy munkába mehessenek gazdijukkal.

Hirdetés

Azt eddig is sejtettük, hogy a Blizzard elég király munkahely, de a stúdió blogján megosztott bejegyzés még a csapatról eddig kialakult elképzeléseinket is felülmúlta. A kevésbé komoly témát bemutató írásból kiderült, hogy a kaliforniai központba még a háziállataikat is bevihetik a dolgozók, amivel sokan élnek is.

Hirdetés

Mivel minden kedvencet előzetesen regisztrálni kell, így pontosan meg tudta mondani a stúdió, hogy több mint 750 háziállat járt már a Blizzardnál, túlnyomórészt (egész pontosan 704-es létszámmal) kutyák. De nyulak, négy akváriumnyi hal, pókok, madarak, illetve egyetlen teknős is megfordult már Irvine-ban. A keményen dolgozó csapatok mentális terheit csökkentő állatokra persze viszonylag szigorú szabályok vonatkoznak, amellett, hogy a munkahelyen megfelelő helyet kell nekik kialakítani, csak akkor mehetnek be, ha ez az adott irodában senkit nem zavarnak, tudnak viselkedni, emellett pedig a papírjaik és ha kell, az oltásaik is rendben vannak.

Persze akármilyen jó is egy állat, az étkezőkbe nem mehet be és még egy titoktartási nyilatkozatot is el kell fogadnia, ami szerint nem adhat ki semmilyen titkot a Blizzard készülő projektjeiről. Mivel általában kutyák vendégeskednek a csapatnál, a mancslenyomatukat kérik a szerződésre, ami elképesztően viccesen hangzik. A blogposztban egyébként a csapat meg is mutatta néhány háziállatát, illetve egy kutyás oldalon is gyűjtik a Blizzard-ebek képeit, akiknek egyébként gyakrabban adnak hordás, mint szövetséges bilétát gazdáik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)