Hirdetés

BlizzCon 2014 - újabb tudnivalók a Warcraft filmről

|

Habár eddig nem tudtunk szinte semmit, az elmúlt két napban jelentős mennyiségű újdonságot tudtunk meg a készülő Warcraft moziról.

Hirdetés

Az elmúlt két nap szinte teljes mértékben a 2014-es BlizzConról szólt, ahol amellett, hogy a Blizzard majdnem két évtized után bejelentette az első teljesen új IP-jét, meglehetősen sok szó esett az évek óta készülődő Warcraft filmről is. Tegnap már bemutattuk a film főszereplőit, viszont azóta több egyéb érdekesség is kiderült a film történetéről és kulisszatitkairól.

Míg Sam Raimi eredetileg a hősies emberekre akart koncentrálni a filmjében, Duncan Jones elképzelésében az egyfajta eredettörténetként funkcionáló film egyenlő figyelmet fordít majd az emberek és az orkok szemléletének és motivációinak bemutatására. Ez mindenképpen egy jó döntés, hiszen így a történet nem fogja egyik oldalt sem kifejezetten rossznak vagy jónak beállítani, illetve mindkét fél fontosabb karaktereit és eseményeit részletesen be lehet mutatni.

A film ugyan rengeteg CGI segítségével készül, a stáb szerint rengeteg energiát fordítottak arra, hogy a digitális módszerrel életre keltett szereplők ugyanannyira igazinak és hihetőnek tűnjenek, mint a valódi színészek. Ehhez persze az is kellett, hogy a stábot alaposan megtanítsák arra, hogy egy motion capture felvétel hogyan működik, valamint arra is, hogy megtanuljanak úgy viselkedni, mint egy vérbeli ork harcos. Szerencsére ez nem volt a színészek ellenére, hiszen mint kiderült, a stáb nagyrésze maga is nagy Warcraft rajongó, az Orgrimet megszemélyesítő Rob Kazinsky (aki a Pacific Rimből lehet ismerős) pl. hatalmas World of Warcraft fanatikus.

És hogy ki lesz a többi színész? Eddig az alábbi színészekről tudjuk biztosan, hogy kit is fognak majd játszani a filmben:

Szövetség:
Travis Fimmel - Anduin Lothar
Ben Foster - Medivh
Dominic Cooper - King Llane
Ben Schnetzer - Khadgar
Ruth Negga - Lady Taria
Paula Patton - Garona

Horda: 
Toby Kebbel - Durotan
Daniel Wu - Gul’dan
Rob Kazinsky - Orgrim
Clancy Brown - Blackhand

A szereplők rövid listájából már kapásból lehet következtetni néhány dologra, ami majd feltűnhet a történetben, persze ez attól is függ, hogy mennyire maradnak hűek az eredeti eseményekhez, de szerintem abban biztosak lehetünk, hogy a Durotan és Gul'dan közti elvi ellentétek szerepet kapnak majd az orkok történetében. Egyébként szerencsére nem csak a számítógépekre bíztak mindent, gyönyörű kellékek is készültek a filmhez, amiről készült néhány jó kép is:
 
 
 
A Warcraft film megjelenése 2016 márciusában várható egyébként, de egészen pontos dátumot még nem lehet tudni. Mit gondoltok eddig a projektről?
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)