Hirdetés

Bojkottal próbálják lépésre kényszeríteni a Twitchet a zaklatott streamerek

|

Elegük lett a streamereknek a platform folyamatos ígérgetéséből, a forgalom megnyirbálásával szeretnék hallatni a hangjukat.

Hirdetés

Új fogalmat kellett megtanulnia az elmúlt időszakban a Twitch közösségének. A "hate raids" azt jelenti, hogy egy kiszemelt közvetítő beszélgetését botok lepik el, majd célzott gyűlöletbeszéddel, obszcén üzenetekkel és olykor még náci vizuális elemekkel is bomlasztják a közösséget. A kiszemelt streamerek száma sajnos napról-napra növekszik, a platform pedig egyelőre semmilyen érezhető védelmet nem tudott nyújtani az érintetteknek.

Ugyan a Twitch folyamatosan magyarázkodik és ígéretekkel bombázza a követőit azzal kapcsolatban, hogy miket tesznek a botok ellen, egyre többen érzik úgy, hogy ezek csak üres szavak.

A fejlesztők a helyzetet tetézve részleteket sem akarnak megosztani, mondván akkor a zaklatók még könnyebben tudnának dolgozni a védelem kikerülésén.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a közösségnek most lett elege, hiszen egy folyamatosan növekvő csoport azt tervezi, hogy szeptember elsején szabotálja a Twitch forgalmát. A mozgalmat Rek It Raven indította a #ADayOffTwitch hashtaggel, célként pedig azt tűzte ki, hogy minél több ember elkerülje az oldalt a jövő hónap első napján, beleértve a streamereket és nézőket is. Elsőre talán elkeseredett próbálkozásnak hangozhat, ha azonban elég ember csatlakozik, valóban megérezheti a Twitch a közösség sztrájkját.

Az Amazon által 2014-ben megvásárolt oldal jelenleg 50%-ot lenyúl minden feliratkozásból, ami szintén folyamatos támadási felületet biztosít a partnerként regisztrált közvetítőknek. Emiatt már két fronton érkeznek az éles bírálatok, előbbi probléma miatt pedig a részesedési kérdéssel összefüggő #TwitchDoBetter hashtag is újra felkapott lett például a Twitteren.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Sokan 70/30-as osztozkodásról beszélnek, egyesek azonban a 80/20-at sem tartják elképzelhetetlennek, pláne annak fényében, hogy a Twitch tulajdonosa a világ egyik leggazdagabb vállalata.

A zaklatással kapcsolatban is egészen egyszerű megoldásokkal állt elő a közösség, mint hogy legyen telefonszámhoz kötött minden új profil regisztrálása. Ezzel az egy lépéssel is már drasztikusan csökkenhetne a zaklatások száma.

A Twitch minderre annyit tudott reagálni, hogy egy csatornaszintű támadás figyelőrendszert fog beüzemelni, továbbá fejleszti a hitelesítési eljárásokat is még valamikor az év folyamán.

Raven korábban azt is nehezményezte, hogy a Twitch nem kéri ki az aktív streamerek véleményét, ez azonban változni látszik, hiszen a platform hivatalos Twitter oldalán kérték meg a platform felhasználóit, hogy mondják el különböző témákkal kapcsolatban a véleményüket, amik majd a jövőben segíthetik a fejlesztők munkáját.

A zaklatások egyre vadabb formát öltenek, ami ellen tényleg fel kell lépnie a Twitchnek. Nemrégiben például Amouranth háza mellett ütött ki tűz, a hatóságok gyújtogatást feltételeznek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)