Hirdetés

A Capcom nagy figyelmet fordít a munka és a magánélet közti egyensúlyra

|

A Monster Hunter: World kiegészítőjének fejlesztői elég biztató dolgokat meséltek a munkahelyük működéséről.

Hirdetés

Mostanában gyakran kerül szóba a crunch nevű jelenség, vagyis amikor általában a fejlesztés utolsó szakaszában komoly túlórákat kell vállalniuk egy stúdió munkatársainak. Szerencsére egyre több vállalat foglalkozik kiemelten ezzel a dologgal, és úgy tűnik, az egyik legnagyobb japán csapatnál is rendben mennek a dolgok.

Hirdetés

Közel már a Monster Hunter: World Iceborne kiegészítőjének megjelenése, így a Eurogamer le is ült beszélgetni néhány fejlesztővel. Több témát is érintettek az interjú során, és természetesen az is szóba került, hogy milyenek a munkahelyi körülmények a Capcomnál a fejlesztési időszakban. Az Iceborne egyik rendezője, Kaname Fujioka szerint a vállalat nagyon komolyan veszi a munka és az élet közötti egyensúlyt.

A crunchot illetően Fujioka azt mondta, hogy vannak keményebb időszakok, főleg amikor sok mindent kell megcsinálni kevés idő alatt, de a stúdió nagy gondot fordít arra, hogy meglegyen az egyensúly az alkalmazottak életében. A rendező szerint neki és a brigád többi fejesének többek között az is a feladata, hogy figyeljenek, nehogy túlhajtsák magukat a fejlesztők.

Az Iceborne egyébként szeptember 6-án érkezik meg PlayStation 4-re és Xbox One-ra, PC-re pedig valamikor jövő januárban. Ti várjátok már?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)