Hirdetés

A CD Projekt RED nagy összeggel támogatta a koronavírus elleni harcot

|

A The Witcher-játékok és a Cyberpunk 2077 stúdiója így próbál meg javítani a lengyel helyzeten.

Hirdetés

Egyelőre a Cyberpunk 2077 fejlesztésének nem kavart be a koronavírus és a Gwent is sikeresen megérkezett az androidos mobilokra is, azonban ez nem jelenti azt, hogy a fejlesztőcsapatot nem érinti a jelenlegi veszélyhelyzet, így a vállalat megtett minden szükséges óvintézkedést. Sőt, ennél is többet.

Hirdetés

A CD Projekt RED ugyanis 970 ezer dollár értékű złotyt adományozott a legnagyobb lengyel jótékonysági szervezetnek a koronavírus elleni küzdelmet támogatva, ráadásul ezt az összeget nem egyedül a vállalat adta: az alapító, Marcin Iwinski szerint az adomány fele a cégtől, a másik fele pedig az igazgatóktól és részvényesektől származik. A pénz pedig a lehető legjobb helyre került, mivel az a Great Orchestra of Christmas Charity (Wielka Orkiestra Świątecznej Pomocy) kapta meg, amely már több mint 20 éve foglalkozik orvosi eszközök előteremtésével, valamint a gyermekek és időskorúak gondozásával. 

Egyébként a múlt hét óta a CD Projekt RED munkatársai is otthonról dolgoznak, mert csak így tudják garantálni a biztonságukat. Minden tiszteletünk az övék.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)