Hirdetés

Meglepő rendező hozhatja tető alá Ryan Reynolds társasjátékos filmjét

|

Aki a Dóra, a felfedezőből filmet faragott, az csak elboldogul egy nyomozós játékkal is.

Hirdetés

Hollywood mindenből is próbál pénzt csinálni, ez elől pedig nem menekülhetnek a társasjátékok sem (nem ússza meg többek között a Monopoly sem). Korábban már kiderült, hogy a műfaj egyik legrégebbi képviselője, az 1944-ben kitalált Cluedo (avagy Clue) is megkapja a maga újabb adaptációját, hiszen 1985-ben már készült belőle egy filmváltozat Tim Curry-vel és Christopher Lloyddal. 

Hirdetés

Az új változat Ryan Reynolds főszereplésével valósulhat meg és a The Hollywood Reporter jelentése szerint a rendezői pozícióra tárgyalásokat folytat James Bobin, miután a projekt élén álló Jason Bateman (aki úgy volt, hogy a kamerák mögé és elé is beáll) kilépett a képből az időbeosztása miatt, mivel a Netflixes Ozarkon dolgozik. Bobin korábban két Muppets filmet is összehozott, elkészítette az Alice Tükörországban című folytatást és ő felelt a Dóra, a felfedező moziváltozatáért is. 

A THR információi alapján a forgatókönyvön továbbra is a Deadpool írói, Rhett Reese és Paul Wernick dolgoznak, a projektet pedig többek között a Hasbro filmes divíziója, az Allspark Pictures és Reynolds saját produkciós cége, a Maximum Effort is támogatja. A Cluedo koncepciójához hasonlító sztori nemrég egyébként megvalósult már: Tőrbe ejtve a címe.  

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)