Hirdetés

A Marvel konzolos játékokat is tervez

|

A Marvel-képregények kedvelői játékok terén nem voltak elkényeztetve az utóbbi időben. Ha minden igaz, ez változni fog és a mobilos címek mellett konzolos megjelenéseket is terveznek.

Hirdetés

Bár képregényfilmek terén erős a Marvel dominancia, a videojáték vonalon az elmúlt pár évben sokkal combosabbnak bizonyult a DC Comics és a mögötte álló Warner Bros. Ezt látja a Marvel Games is, és a mobiljátékok után újra célba akarják venni a konzolokat.

Azt már korábban is tudtuk, hogy a Telltale Games és Marvel között valamiféle megállapodás született, így az biztos, hogy készül egy közös cím, további információkkal azonban egyelőre nem kényeztettek el minket. Mike Jones, a Marvel Games producere Comic-Conos paneljükön elárulta, a most futó mobiljátékokon túl is nagy terveket dédelgetnek. Elmondta, hogy apró de megfontolt lépésekkel szeretnének haladni a kitűzött célok felé, ezért nem akarnak semmit sem elkapkodni. Jövőre viszont több nagy bejelentést is ígért a közönségnek. Én egy Marvel Ultimate Alliance 3-mal gond nélkül kiegyeznék.

 

Ti egy korábbi Marvel játék folytatásának vagy egy teljesen új ötletnek örülnétek jobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)