Hirdetés

A következő Tomb Raider film is a játékokat veszi alapul

|

Ahogy a bemutatkozó film, úgy az idén elkészülő folytatás is a Crystal Dynamics modernizált trilógiáját veszi majd alapul.

Hirdetés

Habár az utóbbi időben érezhetően javult a videojátékos filmadaptációk minősége, azért még elég sok a ballépés ebben a műfajban, ezért is örültünk sokan a 2018-as Tomb Raider filmnek, ami ugyan nem volt tökéletes, de meglehetősen kompetensen vitte vászonra Lara Croft történetét, igazodva a karakter modern újragondolásához.

Hirdetés

Akik játszották a Crystal Dynamics modern trilógiáját, azoknak biztosan feltűnt, hogy a film gyakorlatilag az első epizód teljes egészét átvette (persze néhol átértelmezve), illetve hozzácsapott egy kicsit a második részből is. Viszonylag könnyen rá lehetett jönni, hogy valószínűleg a folytatásban is ez lesz a terv, viszont a Geek Vibes Nation legújabb hírei pedig most szintén megerősítik, hogy a következő rész a Rise of the Tomb Raider és a Shadow of the Tomb Raider kombinálásából fog megszületni.

A forrás szerint hamarosan a szereposztást is megismerhetjük majd, de sajnos egyelőre ennél több sajnos nem derült ki a 2021 márciusában mozikba kerülő filmről. Ti mennyire várjátok? Szerettétek az első részt?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)