Hirdetés

Pokémon - Pikachu, a detektív - valószínűleg már dolgoznak a folytatáson

|

Szinte csak most mutatták be a filmet, de máris a második részen töri a fejét a stúdió.

Hirdetés

Már csak a címből kiindulva sem volt kétségünk afelől, hogy a Pokémon - Pikachu, a detektív megtalálja a maga közönségét, a film pedig ehhez mérten egy hét után már 70 millió dolláros bevételnél jár. Úgy néz ki, hogy a folytatás sem fog sokáig váratni magára.

Hirdetés

Ha nem is egy Bosszúállók: Végjáték-féle kasszarobbantásról beszélünk, de azért elég szépen termel az új Pokémon-film, a legfrissebb hírek szerint pedig a Legendary Entertainment stúdiója már a második rész munkálatait tervezi. A ComicBook.com értesülései arról árulkodnak, hogy Pikachu megszólaltatója, Ryan Reynolds is visszatérne a közvetlen folytatásban. Emellett arról is beszámolt a portál, hogy más Pokémon-filmekre is számíthatunk a jövőben, tehát a detektív vonal mellett remélhetőleg klasszikus, edzős-harcolós Pokémon mozi is jöhet.

Csak a Pikachu, a detektívben több mint 100 különböző zsebszörnyet lehetett összeszámolni, de pókémonból akad még bőven. Jelenleg a hetedik generációval bezárólag 809 különböző szörnyről beszélhetünk (a nyolcadik generációs Sword és Shield játékokkal ez is bővülni fog), plusz ugye még ott vannak a mega evolúciók. Ez is jól mutatja, hogy bőven van miből meríteni a stúdiónak.

Titeket be tud még vonzani a Pokémonok világa?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)