Hirdetés

A Diablo II főgonosza talán még sosem nézett ki ilyen jól

|

Bár ez a 3D-s Baal-modell nem a Blizzard műhelyéből került ki, ettől persze nem veszít semmit az értékéből, ugyanis elképesztő munkát végzett norvég alkotója.

Hirdetés

A kész játékokon kívül elég ritkán láthatjuk, milyen elképesztően részletgazdag 3D-s modelleket tudnak készíteni a játékiparban dolgozó művészek. Most viszont az egyikük egy elég király projekt végére ért, amiben a Diablo-széria fontosabb gonoszait készítette el, utoljára pedig a Diablo II kiegészítőjének főellenségét, Baalt varázsolta a képernyőkre.

A norvég művész, Svein Yngve Sandvik Antonsen persze maga sem csak egy lelkes amatőr, hiszen a Bombshellben is megtalálhatjuk a munkáit, de úgy tűnik, akadt egy kis szabadideje is emellett. Hogy pontosan mennyi időt is szánt a Baal-modellre, nem tudni, de a rengeteg munka nem csak azon látszik, hogy a február végén kezdett projektet csak most fejezte be, hanem az aprólékos részleteken is, amiket alább megnézhettek ti is. Lejjebb találtok még néhány állóképet, de a beágyazott változatra ti magatok is ráközelíthettek és körbe is forgathatjátok. A művész többi munkáját pedig itt leshetitek meg.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)