"Kimaxoltam minden acsit az összes tavalyi FPS-ből."
Ezt a mondatot valószínűleg a legtöbb GameStar-olvasó érti, sőt akár természetesnek veszi, hogy videojátékos közegben így beszéljen. A gamerszleng sok szép (és még több nem annyira szép) kifejezést adott már nekünk, a játékipar fiatal kora ellenére legalább annyit, mint a többi modern szórakozási forma. Persze könyvekből és filmekből is be tud épülni a köznyelvbe egy-egy jobban sikerült frázis - az elmúlt években például szépen meghonosodott a "fullba tolni a kretént" a Trópusi vihar csodás magyarításából (Speier Dávid, nem vagyunk hozzád méltók). Viszont a videojátékok sokkal sikeresebbek ezen a téren, amit a gamernyelv egyik nemzetközileg elismert kutatója, az Albertai Egyetemen dolgozó Astrid Ensslin magyaráz meg a The language of gaming című könyvében. Ensslin szerint az interaktív, immerzív játékok jobban bevonják az embert, ezáltal a játékosok fogékonyabbá válnak a nyelvi hatásokra, mint mondjuk egy regény olvasója.
Bár a videojátékos nyelv nem egy tudományosan agyonkutatott jelenség, Magyarországon is foglalkoznak vele az ELTE BTK-n, sőt Balogh Andreának, a Nyelvtudományi Doktori Iskola doktoranduszának éppen a gamerszleng a kutatási területe. Andi a magyar játékosok nyelvhasználatát, szókincsét jegyzi le, részben kérdőívekkel, részben élő helyzetekben. Ez utóbbi azt jelenti, hogy bölcsészfüllel figyeli a játékokban résztvevők között zajló beszélgetéseket, és például a League of Legendsbe is évek óta ellátogat anyagot gyűjteni (amivel a LoL beszédkultúráját ismerve kivívta elismerésünket - olyan lehet ez, mint amikor egy biológus valamilyen nagyon gusztustalan barlangi csúszómászóból gyűjt be példányokat). Naná, hogy megkérdeztük Andreát a magyar gamerszlengről!
Angolból ferdítve
Nem meglepő módon Andi kutatásainak egyik levonható általános tanulsága, hogy sok angol szót és rövidítést vesznek át a játékosok, illetve hogy a Redditen, 4chanen és 9gagen pallérozott chates nyelvnek és a gamerszlengnek nincsenek éles határai, összemosódnak. Hogy melyik kifejezést mikor kezdik használni és ki a forrása, az nagyon ritka esetben állapítható meg, például lehetetlen kinyomozni, ki noobozott először egy kiadósat itthon. (Némi büszkeséggel tölt el, hogy a kevés ellenpélda egyikéhez van egy kis közöm. A casual gamerből képzett "kazuárˮ a PC Guruban született meg bő tíz éve, amikor ott dolgoztam, és a szerkesztőség tagjai következetesen használták szóban és írásban is, aztán elterjedt.)
Nincs recept arra, hogy melyik jövevényszó marad meg, és melyik nem; természetesnek vesszük, hogy fps-ezünk és sandboxozunk, de a kalandjáték műfaji megnevezését csak magyarul tudjuk elképzelni ma is. Az is előfordul, hogy valami gyorsan kikopik; idősebbek emlékezhetnek arra, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években a lamer volt a kezdő, béna játékos becsmérlő megnevezése, aztán jött az egyszerűbb, könnyebben használható - eggyel kevesebb karaktert kell begépelni - noob, és kiszorította. Érdekes lesz látni, ha esetleg a noob jobban megmarad, hogyan változik majd az írásmódja - írják chaten már nuubként is, de vajon mikor kerül be a helyesírási szabályzatba "núbˮ formában?
A kutatásokból az is kiderült, hogy a magyar játékosok és nem játékosok, illetve az alkalmi és az életvitelszerű gamerek között gyakran kevésbé markáns a választóvonal, mint lejjebb ásva, az egyes játéktípusok vagy akár konkrét játékok szub-szubkultúrái között. Vagyis könnyen előfordulhat az a helyzet, hogy egy hardcore gamer és egy kazuár (látjátok? megint használtam!) vígan elbeszélget mondjuk a Need For Speedről, de egy napi sok órában az Elite-tel játszó gamer kevésbé ért meg egy hasonlóan elhivatott World of Warcraft-játékost, amikor az például a legutóbbi gankoláskor produkált dps-ről kezd mesélni.
Újságírók, pls
Vajon jó-e, ha a videojáték annyira eltorzítja a nyelvet, hogy bizonyos szituációkban már a gamerek sem értik meg egymást? Bizonyára van olyan nyelvészeti irányzat, amelyik szép anyanyelvünk roncsolódásaként él meg minden kósza kis bossfightozást, de Andrea nem ezt vallja. "Nem értékelem, amit tapasztalok, csak leírom - mondja. Nyelvészeti szempontból nagyon érdekes időket élünk, az új technológiák berobbanása szinte komplett nyelvújítást hozott sok új kifejezéssel." Andi szerint nem kell attól tartani, hogy a videojátékosok átveszik a hatalmat a magyar nyelv felett, mert a legtöbben csak szituációban, vagyis játék közben használják a szlenget, és már akkor is máshogy fogalmaznak, ha videojáték után beszélgetnek kedvenc hobbijukról. Sőt, sok gamernek a passzív szókincsében bújnak meg a jövevényszavak, hétköznapi helyzetben nem is jönnek a nyelvére (bár ehhez hozzátenném, hogy hallottam már embert gg-vel elköszönni).
Ráadásul Andrea kutatásaiból az is kitűnik, hogy a magyar játéksajtó is ellenáll a szlenges pongyolaság csábításának. Míg játék közben a szakújságírók hibátlanul hozzák a magyar-angol keverék gamernyelvet, a cikkekben már nagyon erősen dominálnak a magyar szavak, még az online sajtóban is. Ezt én érintettként igazolom: szóban bármikor bedobok egy olyat, hogy "a No Man's Sky egy szemérmetlen grindfest, amiben a craftolás megöli a játékélményt.", de ezt így soha nem írnám le egy cikkben (kivéve most, elrettentő példaként). "A játékmagazinok újságírói mutatnak egy normát a többi játékosnak, ezért nagy a felelősségük is - magyarázza Andrea -, és ha a szaksajtó huzamosabb ideig használja a magyar kifejezéseket, az lesz a norma. Ez néha már egy-egy cikk kommentjeiben is megfigyelhető, amikor az olvasók szólnak rá az újságíróra, hogy ne használjon feleslegesen angol kifejezéseket, van rájuk jó magyar megfelelő."
Szóval tessék nyugodtan szlenget, jövevényszavakat használni játék közben, mert élőszóban úgyis máshogy fogalmaztok majd, és a sajtóban is a hétköznapi normák köszönnek vissza. Andiról pedig valószínűleg nem utoljára hallotok. A gamernyelv kutatása csak az elmúlt években kezdődött el itthon, sok érdekes eredmény fog még ebből születni.
mazur véleménye:
A World of Warcraft egyik kiegészítőjéről írtam tesztet, amikor szembesültem a problémával, hogy valószínűleg egy szót sem fognak érteni belőle azok, akik nem játszanak a játékkal, de ha mindent elmagyarázok, akkor az alapfogalmak tisztázásával elfogy a hely - pedig nem is voltak benne olyan mondatok, hogy: "LF2M Strat, tank+random, PST! NO HUNTERS!!"
Egyébként a gamerszleng szerintem nem más, mint szöveges mém, mert ugyanúgy közösségen belül terjed, és azon kívül kevésbé értelmezhető, ha pedig vicces, akkor csak a benne lévőknek vicces. Nap végén így is kiszalad néha, hogy "na jó, bubi, HS" - aztán néznek rám furcsán.
Mocsy véleménye:
Fénysebességgel húznak el mellettem az évek, kénytelen vagyok elfogadni, hogy belátható időn belül elérem az ötödik X-et. A környezetemben többször is felmerült, hogy miként tudok hitelesen írni egy olyan korosztálynak, amelynek tagjai bő harminc évvel fiatalabbak nálam. Egy ideig én is azt gondoltam, hogy ezt a generációs szakadékot egy napon már nem tudom majd átugrani, de eleddig sikerült elodázni ezt a csúf pillanatot. Bő 14 éve kezdtem el játszani a World of Warcrafttal, és bár az első két év nehéz volt (nem értettem a rövidítéseket és a szlenget), azt tapasztaltam, hogy a választékosan megfogalmazott mondatokra hasonló stílusban érkezett válasz. Kicsit olyan, mintha bizonyos játékosok szégyellték volna magukat a pongyola stílusért, és inkább összeszedték magukat egy-egy mondat erejéig. Nincs minden veszve, fiatalok, csak észre kell venni, hogy milyen szép is ez a magyar nyelv.
Chavalier véleménye:
Mivel túlnyomórészt egyszemélyes, cselekményvezérelt élményeket keresek, és csak alkalmanként társulok másokkal kooperatív vagy egymás elleni játék reményében, számomra például a WoW-osok nyelvi buborékja legalább annyira idegennek hat, mint a kantoni kínai. Ezért ugyanúgy kiráz a hideg egy-egy noob, ftw, brb, lfg vagy gg láttán/hallatán, mint amikor a lapzárta előtt percekkel befutó cikkben megpillantok egy felkavart állóvizet vagy egy élő-lélegző várost, netán megakad a szemem a fejlesztők tarsolyán.
HP véleménye:
Vicces a régi GameStar magazinokban látni, ahogy bizonyos szófordulatok, félmondatok, néha egész mondatok is időszakosan felemésztették a teljes szerkesztőség írói stílusát (aki mer, az Warhammer, ugyebár), de sajnos az újságíró is szeret kockázatmentes játékot játszani, saját, kényelmesen kialakított rendszerében csukott szemmel mozogni. Szerencsére ilyenkor jön a szerkesztő, aki a fejünket simogatva közli, hogy nem magunknak írunk, hanem a tisztelt olvasónak, aki nincs feltétlenül tisztában minden fogalommal, ami nekünk evidens, és szereti az érthető, követhető írást. Mégiscsak róla szól ez az egész, nem?
