Hirdetés

Döbbenet: átugorhatatlan reklámok jelentek meg az NBA 2K21 töltőképernyőjén

|

Minden évben probléma van ebből, de a 2K Sports csak azért sem engedi el, hogy több mint 20 ezer forintba kerülő játékba reklámokat pakoljon.

Hirdetés

Remekül mutatja, hogy az internetes hiszti és a Twitterre posztolgatás semmit nem ér, amíg közben milliók vásárolják meg minden évben a 2K kosarasjáték-sorozatának mikrotranzakciókkal tömött részeit. Az NBA 2K21 már megjelent, jelenlegi generációs változata sem lett valami erős, mint azt a linken található tesztünkben olvashatjátok, de sikerült még egy kicsit rontani rajta. 

A napokban ugyanis a töltőképernyőn elindult egy Oculus Quest 2 reklám, amit kötelező végignézni, hiszen rövidebb, mint amennyi idő alatt a játék betölt. Egy éve pont ugyanígy megírtuk, hogy az NBA 2K20-ban reklámok futnak, de hiába tűnt úgy eddig, valójában nem enyhült meg a 2K.

Hirdetés

Végülis ki lehet bírni, inkább csak maga az elv zavaró, hogy egy teljes árú, mikrotranzakciókkal teli és azok használatát erőteljesen bátorító játékban még reklámokat kelljen nézni. Korábban röviden a UFC 4 is megpróbálkozott ezzel, ott az EA gyorsan visszatáncolt.

Hát, legalább a PlayStation 5-ös és Xbox Series X-es változat bitang jól néz ki, és ha már az SSD-nek köszönhetően megoldható, hogy ne legyenek töltőképernyők, reméljük, élnek a fejlesztők ezzel a lehetőséggel. Azért nem fogadnánk rá.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)