Hirdetés

Sosem készült még ennyi Dungeons & Dragons videojáték egyszerre

|

A brand felett bábáskodó Wizards of the Coast és annak anyavállalata is úgy érzi, itt az ideje, hogy a D&D ismét komoly tényezővé váljék a játékiparban.

Hirdetés

Nem voltak túl kegyes a rajongókhoz az elmúlt évtized, egy kézen meg lehet számolni a témában született alkotások közül azt a néhány vállalható darabot, miközben egyetlen egy kiemelkedőt sem tudnánk megnevezni. Ezen a tarthatatlan állapoton kíván változtatni a Wizards of the Coast, és rajta keresztül a Hasbro. Az első lépéseket már meg is tették, hiszen mint tudjuk, készül a rettenetes trailerrel debütált Dungeons & Dragons: Dark Alliance, amiről szeretnénk azt hinni, hogy tisztelettel bánik majd R.A. Salvatore karaktereivel. Míg Bruenor, Catti-brie, Drizzt és Wulfgar kooperatív akciókalandja inkább a konzolos tábornak szól, addig a PC-seket (valamint a Google Stadiát választó tömegeket - igen, mind a tíz palimadarat) inkább a Baldur's Gate 3 bejelentés tüzelte fel.

Hirdetés

Igazából már ennyi is jóval több és biztatóbb mindannál, ami 2010 óta történt a Dungeons & Dragons körül, de ahogy azt Brian Goldner, a Hasbro ügyvezetője pár hete megszellőztette, lapul még pár nyúl, aduász és világuralmi terv a mágusok cilinderében. Az épp most zajló New York Toy Fair-re tartogatta a cég a nagy bejelentést, miszerint az említetteken felül még öt további videojátékon dolgoznak különböző partnerekkel együttműködve. Mindez egybevág egy korábbi nyilatkozattal, amelyben hasonló számról beszéltek feltételes módban. Természetesen nekem is az volt az első gondolatom - rossz beidegződés -, hogy garantáltan mobilos, böngészős és más, vitatható minőséget képviselő címekről van szó, csakhogy Chris Cocks, a Wizards feje nem győzte prezentációjában kihangsúlyozni, hogy mekkora jelentőséggel bír az a felmérés, ami alapján megállapítható, hogy a PC-és és konzolos játékosok 65 százaléka nemcsak ismeri a brandet, hanem egyenesen kedvező véleménnyel van róla. Hozzátette még, hogy a be nem jelentett címek közül 2025-ig évente szeretnének egyet piacra dobni. 

Ti milyen D&D játéknak örülnétek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)