Hirdetés

E3 2016 - készül a Watch Dogs film

|

A Ubisoft E3-as sajtókonferenciáján kiderült, hogy a Watch Dogs is célba veszi a mozitermeket. Nem vagyunk meglepve.

Hirdetés

Immár teljesen egyértelmű, hogy a Ubisoft minden fontosabb IJ-jéből mozifilmet akar kovácsolni. A Michael Fassbender főszereplésével, és Justin Kurzel (Macbeth) rendezésében készülő Assassin's Creed film még csak a kezdet.

Érkezik ugyanis a Tom Clancy's The Division mozi is elméletileg Jake Gyllenhaallal a főszerepben, valamint készül egy Splinter Cell film Tom Hardyval, aminek bár csak jövőre esedékes, a készítők már most folytatásokon gondolkoznak. Mindezeken felül kapni fogunk egy Rabbids animációs filmet is. Itt azonban még messze nem ér véget a lista!

A Ubisoft E3-as előadásán ugyanis kiderült, hogy egy Watch Dogs film munkálatai is javában folynak. Erről a projektről először a 2013-as Gamescomon esett szó, azóta viszont nem nagyon került szóba.

A mozi a Sony, a Regency Productions, és a Ubisoft közös munkájának gyümölcse lesz. Tovább információkat sajnos egyelőre még nem árultak el, így a tervezett premier dátuma sem derült még ki. Természetesen amint megtudunk bármit is a Watch Dogs film kapcsán, egyből megosztjuk veletek az információt.

Szerintetek jó ötlet, hogy a Ubisoft egész pályás letámadással indít filmes fronton? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)