Hirdetés

Egy új Tomb Raider film is készül a sorozat mellé

|

Az Amazon nem csak egy sorozatot szeretne, hanem egy egész univerzumot akar építeni Lara Croft kalandjaiból.

Hirdetés

A napokban érkezett a hír, miszerint az Amazon csapata egy új videojátékos projekten dolgozik. Ezúttal a Tomb Raiderrel szeretnének szerencsét próbálni, amit már kétszer is vászonra vitt két különböző csapat.

A kétrészes Angelina Jolie-filmsorozat és a 2018-as Alicia Vikander-film nem arattak osztatlan sikereket, de azt azért bizonyították, hogy Lara Croft karaktere megérdemelne már egy tisztességes forgatókönyvet. Ezt most talán Phoebe Waller-Bridge le is szállítja.

Hirdetés

A színésznő lesz a frissen bejelentett Tomb Raider sorozat írója és producere, de a szériához egy film is kapcsolódik majd a The Hollywood Reporter jelentése szerint. Azt egyelőre nem tudni, hogy Waller-Bridge fogja-e intézni a filmet is, amiről egyébként sem tudunk semmit, azon túl, hogy készül. Az egyetlen kőbe vésett tény, hogy nem Waller-Bridge lesz a főszereplő.

A Tomb Raider franchise korábbi megfilmesítései még akkor történtek, amikor minőségi játékadaptációról csak az álmainkban hallottunk. Mostanra már változott a helyzet, így kíváncsiak leszünk, hogy a megfelelő erőforrásokkal mit tud majd az Amazon kihozni a témából.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)