Hirdetés

Elite Dangerous - az űrben ragadt egy játékos, expedíciót indítanak a megmentéséért

|

Az volt a célja, hogy a lehető legmesszebb jusson a Naprendszertől. Kicsit elszámolta magát.

Hirdetés

Deluvian Reyes Cruz még tavaly október környékén találta ki, hogy megdönt egy rekordot, és ő lesz az, aki a legtávolabb utazott a játékban Sol néven emlegetett ismert Naprendszertől.

Hirdetés

Felpakolt elegendő üzemanyagot, majd elindult a nagy útra, és 42 nap alatt sikerült 65788 fényévnyire jutnia. Ekkor úgy gondolta, megtesz még egy fényévnyi távolságot, felhasználva egy kicsit abból az üzemanyagból, amire a visszaúthoz lett volna szüksége. Hiba volt, azóta is ott tengődik a semmi szélén.

A közösség természetesen elkezdett szervezkedni, és mostanra sikerült kitalálni, hogyan hozhatnák vissza. A küldetésre kimondottan az üzemanyagból kifogyott játékosok megmentésére szakosodott Fuel Rats csapata vállalkozott. A srácok egyszer, 2017-ben már megmentettek valakit, aki hasonló okokból akadt el. Öt hajóval fognak elindulni, ebből kettő viszi el az üzemanyagot Cruzig, kettő a mentőhajókat tankolja, egy pedig bányászik, majd remélhetőleg mindenki visszatér. Várhatóan február 23-án érkeznek meg  játékoshoz. Az egyik srác folyamatosan streameli az utat, ami önmagában nem túl izgalmas, de aki akarja, itt nézheti:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)