Hirdetés

Elmarad a BlizzCon 2022, online sem tartják meg

|

Fontosabb dolgokra szeretné most fordítani a Blizzard a munkatársak energiáját.

Hirdetés

Már 2020-at is BlizzCon nélkül zártuk, aztán idén sem került sor a komoly hagyományokkal bíró rendezvényre, mindössze egy harmatos BlizzConline jutott nekünk, és egészen mostanáig úgy tűnt, hogy jövőre is egy nagyobbrészt közönség nélküli, online közvetített műsorral kell beérnünk, de ezt is lefújta a botrányok tépázta Blizzard.

Az indoklás szerint a rendezvény megszervezése a cég minden munkatársától erőfeszítéseket igényel, és most fontosabb, hogy a csapatok, valamint az épp futó fejlesztések megkapjanak a szükséges támogatást.

Hirdetés

A rendezvénystop mellesleg arra is lehetőséget kínál, hogy átgondolják, milyen is legyen a BlizzCon a jövőben, hiszen azóta, hogy 16 évvel ezelőtt megtartották az első összejövetelt, rengeteg minden változott, beleértve a közönség igényeit és a kapcsolattartás módját.

Egyúttal arra is felhívja a figyelmet az aláírás nélküli bejegyzés, hogy bár BlizzConline nem lesz februárban, bejelentésekre és új információkra azért számíthatunk majd az adott franchise-ok csatornáin keresztül.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)