Hirdetés

Elveszítette showrunnerét az Assassin's Creed-sorozat

|

Egyelőre nem tudni, ki lép majd a helyébe.

Hirdetés

Még 2022 szeptemberében, a Ubisoft Forwardon jelentették be, hogy Assassin's Creed-sorozatot készít a Netflix. A széria felügyeletére Jeb Stuartot szerződtették le showrunnerként - ő egyébként korábban dolgozott már ugyanebben a pozícióban a Vikings: Valhalla szérián, illetve az első Die Hard (avagy Drágán add az életed!) és az 1993-as A szökevény forgatókönyvét is neki köszönhettük. 

Collider a Vikings: Valhalla második évada kapcsán beszélgetett nemrég Stuarttal, az interjú folyamán pedig az Assassin's Creed-sorozatra is rákérdeztek. Ekkor derült ki, hogy Stuart már nem dolgozik ebben a projektben.

Hirdetés

Jeb Stuart úgy fogalmazott, hogy a stúdiónak és neki egészen másféle víziói voltak a sorozat kapcsán, szóval úgy tűnik, kreatív nézeteltérések vezettek a szakításhoz. Azt egyelőre nem jelentették be hivatalos, hogy ki fogja átvenni a helyét.

Stuart mindenesetre azt mondta, a Ubisoft munkatársai fantasztikus emberek, és teljesen biztos abban, hogy a végeredmény kifogástalan lesz - mi csak reménykedhetünk benne, hogy tényleg így lesz. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)