Hirdetés

Elvileg a héten lett volna egy State of Play, de elhalasztották - nem meglepetés, hogy miért

|

Pletykálják már egy ideje a március eleji State of Playt, de úgy tűnik, tolt rajta a Sony.

Hirdetés

A Game Reactor négy különböző forrásra hivatkozva írt arról, hogy az eredeti tervek szerint ezen a héten tartotta volna meg a Sony a következő State of Play prezentációt, de az orosz-ukrán háború miatt ezt végül elhalasztották - igazolni persze nem lehet mindet, hiszen az esemény hivatalosan még nem lett bejelentve. 

Elvileg maguk a PlayStation Studios belsős fejlesztői kérték azt, hogy ne ilyen körülmények között érkezzen a következő State of Play.

Hirdetés

Nem lehet tudni, egészen pontosan mekkora csúszásról van szó, de valószínűleg csak hetekről van szó, szóval simán benne van a pakliban, hogy még márciusban megnézhetjük a PlayStation újdonságait - például azokat az újra feltámadó szériákat, melyekről úgyszintén hallani már kósza híreszteléseket egy ideje.

Az is elképzelhető, hogy a State of Playen a most még csak Spartacus kódnéven illetett, potenciális Game Pass kihívóról is bővebben szó esik majd - mi legalábbis nagyon örülnénk ennek. 

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)