Hirdetés

Érdekel még valakit, hogy mikor jön a Ubisoft Avatar játéka?

|

Az Avatar: Frontiers of Pandora talán kevesebbeket mozgat meg, mint a az Avatar: A víz útja premierje, de legalább sejteni lehet, mikorra várhatják azok, akik várják.

Hirdetés

Bár a vélemények megoszlanak arról, hogy ennyi hatásszünet és tologatás után (2009-ben került mozikba az első Avatar film) James Cameron tud-e még kasszát robbantani a na'vikkal, viszont azt már a folytatás első előzetese egyértelművé tette, hogy a látványra ezúttal sem lesz panasz, sőt.

A maximalista rendező még a víz alatti forgatást is új szintre emelte annak érdekében, hogy minél ütősebb végeredményre ülhessünk be a mozikba. De nem az Avatar: A víz útja lesz az egyetlen tartalom, amivel bővül a franchise idén, hiszen a Ubisoft felügyelete alatt készül egy videojáték is. Bizony, már meg is feledkeztünk róla, de megint kaptunk egy nem annyira hivatalos életjelet.

Hirdetés

Az Avatar: Frontiers of Pandora nem a filmek feldolgozása lesz, hanem egy teljesen új történet új karakterekkel és területekkel, ami lehetővé tette a Massive Entertainment fejlesztőinek, hogy kötöttségek nélkül alkothassanak.

A Ubisoft még tartozik nekünk egy komolyabb bemutatóval, valamint egy megjelenési dátummal is, eddig ugyanis csak feltételezhettük, hogy a vállalat igyekszik majd kihasználni a folytatás hype-ját, valamint az első Avatar újbóli mozikba kerülését. 

Az egyik legismertebb iparági bennfentes, az új Need for Speedről is pletykálkodó Tom Henderson értesülései szerint az Avatar: Frontiers of Pandora megjelenése november 18-án várható. Mint nemrég kiderült, a Ubisoft ott lesz az augusztusi gamescomon, ami tökéletes alkalom arra, hogy többet mutasson az Avatar játékból, és tisztázza a dátumot is. 

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)