Hirdetés

Jóformán törölték az Euro Truck Simulator 2 orosz DLC-jét

|

Belátható időn belül nem jelenik meg a Heart of Russia DLC az Euro Truck Simulator 2-höz, nehogy úgy tűnjön, hogy a fejlesztők Oroszországot támogatják.

Hirdetés

Néhány hónappal ezelőtt még azon poénkodott az SCS Software, hogy az orosz utak nem is olyan rosszak, mint hisszük, és ezt a Heart of Russia DLC-ben készült megmutatni az Euro Truck Simulator 2 játékosainak, azonban az orosz-ukrán háború átírta a terveket. Márciusban, nem sokkal azután, hogy a harcok megkezdődtek, a csapat bejelentette, hogy a megjelenést elhalasztja, amíg a helyzet nem rendeződik. Most kiadott közleményük alapján február 24-én, mikor a támadás megindult, 6-8 hét volt még hátra a fejlesztésből.

Egyúttal összeraktak egy olyan csomagot is, aminek megvásárlásával az Ukrajnából menekülőket lehetett segíteni. 85 ezer példány fogyott ebből.

Hirdetés

Nagy reményeket fűztek a Heart of Russia kiegészítőhöz, biztosak voltak abban, hogy a közösség, különösen annak orosz tagjai értékelni fogják. A háború miatt bizonytalanná vált, hogy mikor adhatják ki, de mostanra eljutottak arra a pontra, hogy inkább be sem fejezik. Attól tartanak, hogy a csomag kiadása az agresszió eltűrésének vagy támogatásának jeleként lenne értelmezhető, és nem akarják, hogy bárki annak tekintse.

Annyit még hozzátettek, hogy ha eljön Ukrajna újjáépítésének ideje, megtalálják majd a módját, hogy a Heart of Russia DLC szerepet játsszon ebben.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)