Hirdetés

Az EuroCosplay kitiltotta egyik versenyzőjét, mert szerintük rasszista az ábrázolásmódja

|

A francia cosplayer átszámolva majdnem egymillió forintot költött arra, hogy minél élethűbben jeleníthesse meg Pykot a LoL-ból, de az EuroCosplay szervezői eltiltották a versenytől, mivel szerintük a színes bőrű karakter megjelenítése rasszizmus.

Hirdetés

Hatalmas a felháborodás a cosplayer közösségben, amiért egy résztvevőt kizártak az egyik legnagyobb versenyből, az EuroCosplayből, mivel fehér nőként a LoL egyik színes bőrű karakterének bőrébe bújt, amit szerintük egyesek rasszizmusként is értelmezhetnek, ami meglehetősen furcsa, egy fiktív, élőhalott harcos megjelenítésének esetében. 

Hirdetés

A döntés megértéséhez szükséges tisztában lenni a "blackface" jelenséggel, ami nagyjából 200 évre vezethető vissza, amikor is a fehér bőrű színészek feketére festették magukat. Ezek a megjelenítések legtöbbször kigúnyolták a fekete embereket és negatív sztereotípiák mentén jelenítették meg őket, az effajta utánzások mára bőven kimerítik a rasszizmus fogalmát, és a blackface-t sokszor fel is használták a feketék elleni gyűlöletkeltés eszközéül. 

Itt térünk vissza Alice Livanarthoz, aki egy profi francia cosplayer, legújabb alkotása pedig a League of Legends élőhalott harcosa, Pyke, mellyel megnyerte a Francia Cosplay Kupát ezzel pedig delegálta magát az EuroCosplay versenyre, melyen minden nemzetet egy résztvevő képviselhet. Nem is csoda, hogy a Livanart sikert aratott, ugyanis egészen elképesztő munkát végzett a jelmezzel, amire elég komoly összeget költött nem mellesleg:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#POWEROFCOSPLAY ✅ This is the true power of cosplay ! I made Pyke (@leagueoflegends ) because I wanted to show everyone that you can be whoever you want. 💪 I won the french cup of cosplay with only one purpose : making Pyke real 🏆 I wanted to push crossplay on a whole new level even though it was the hardest cosplay I ever made. My goal : inspiring people to go beyond their limits 🍾 . . Photo left : @b.rugraff . . #cfc2k19 #cfc #coupedefrancedecosplay #pykelol #pykeleagueoflegends #leagueoflegendscosplay #leagueoflegends #pykecosplay #pyke #bilgewater #moba #lolcosplay #powerofcosplay #power #sfx #silicon #protese #crossplay #protesedesilicone #smoothon #riotgames #videogame #livanartcosplay #sidebyside

livanartcosplay (@livanart.cosplay) által megosztott bejegyzés,

Az EuroCosplay szervezői azonban kizárták a versenyből, arra hivatkozva, hogy jelmeze sértő lehet másokra, és az alkotására sokan rásütötték a blackface bélyeget.

Livanart nagyon hisz a cosplay művészeti értékében (amin alkotását nézve egyáltalán nem lepődünk meg), ezért érthető módon nagyon megviselte a döntés. Az első ránézésre nyilvánvaló, hogy semmilyen rasszista szándék nincs a műve mögött, így rengetegen védelmükbe vették a túlzásba vitt politikai korrektség áldozatát, a cseh versenyző pedig vissza is lépett tiltakozásul, amíg nem engedik a Spyke jelmezt újra versenybe. Felháborodott bejegyzések tömegeit találhatjuk meg, melyek a versenyt támadják:

Érdekes módon egy ír versenyző East Wich jelmezét engedik szerepelni, pedig fehér nő létére egy ázsiai nőt jelenít meg:

Nem tudni, hogy a felháborodás következtében újra versenybe engedik-e Alice Livanartot, mindenesetre érdekes kérdést vet fel, hogy a túlérzékenység mennyire segíti elő azt a társadalmi elfogadást és egyenlőségre való törekvést, ami valóban fontos cél lehetne. Kétségeink vannak azt illetően, hogy ez lenne a helyes út felé.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)