Hirdetés

Ötezer eurót fizetett óránként egy fejlesztő egy streamernek, aki aztán még fikázta is a játékot

|

A Reboot Develop konferencián mesélt az egyébként nagy sikert aratott Everspace fejlesztője arról, hogyan érdemes megválogatni, melyik influencerrel dolgozik együtt az ember.

Hirdetés

Nem nagy titok, hogy míg a streamerek egy része önszántából is lelkesen játszik frissen megjelent játékokkal, vannak olyanok, akik még pénzért is csak finnyogva mutatják meg közönségüknek azt, aminek kapcsán fel lettek kérve. 

Hirdetés

Utóbbiba futott bele a Rockfish Games is. Az egyik fejlesztő, Michael Schade arról beszélt, hogy összesen 20 youtubernek  fizettek, akik közül három-öt valóban a játék népszerűsítését segítette, a maradék viszont vagy rettenetesen játszott, vagy látványosan nehezére esett teljesíteni az igen egyszerű feladatot. Az egyik videós 5000 eurót kapott óránként (és minimum két órát kellett fizetni), de úgy kezdte a streamet, hogy

"Most abba kell hagynom a Destiny 2-t, mert egy szponzorált streamben vagyok kénytelen bemutatni egy űrös játékot, pedig nem is szeretem az űrös játékokat."

Aztán ennek szellemében játszott, képzelhetitek, mennyire nem a Rockfish célját szolgálva.

A partnereket egy ügynökség segítségével választották ki, nem volt igazi előszűrés. Schade azt javasolja mindenkinek, mindeképp nézze meg a kiválasztott influencerek korábbi videóit, hogy lássa, mennyire tapasztaltak az adott műfajjal, stílussal, mennyire játszanak jól. Szerinte jobban megtérült, amikor kisebb táborral rendelkező streamereknek fizettek. Ha esetleg valaki egy adott játékot negatív színben tüntet fel (TotalBiscuitet említette példaként), az a legjobb, ha csak hagyják, és nem kötnek bele a videósba, nem mutatnak rá, miben téved. Majd a közönség megteszi.

Beszélt arról is, milyen egyszerűen manipulálható egy játék megítélése a közösségi média segítségével. Közzétett egy posztot Facebookon és Twitteren, amiben egy tömeg és az Everspace képe volt látható, azzal a szöveggel, hogy "Mennyi sci-fi FPS-rajongó áll sorba, hogy játszhasson az Everspace-szel", viszont bevallotta, szerinte a sorbanállók közül senki nem tudta, mit fognak bent találni. A FB-poszt 725000 megtekintésig jutott.

Végül pedig elmondta, hogy a trollok etetése nagyon hasznos, mert diskurzust indít be, és egyes platformokon rendesen megpörgeti a témát. Redditezni kötelező, egy gif 3 millió megtekintést ért el.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)