Hirdetés

Ezért lesz nagyon fontos a Mortal Kombat film eleje

|

Az alkotók ígérete szerint nem akármilyen szereppel fog bírni a Mortal Kombat-film első 13 perce.

Hirdetés

Nemrég sajtótájékoztatót tartottak az áprilisban érkező új Mortal Kombat-filmmel kapcsolatban, melynek központjában ugyebár elég fontos szerepet fog betölteni Scorpion és Sub-Zero rivalizálása, ennek pedig a film nyitánya sem lesz rest kellően hangot és teret adni. Todd Garner, a film producere ezen az eseményen mesélt arról, miképp is tervezik az első szűk negyedórában alaposan lefektetni a produkció hangvételét.

Garner szerint "minden ott lesz a film nyitányában", azaz a fenti két karakterhez és klánjaikhoz fűződően, valamint az elmesélni kívánt történetet illetően egyaránt lefektet majd mindent. Sőt, spoilerek nélkül azt is biztosra vehetjük, hogy egy mozgalmas, szívszorítóan tragikus, de végső soron brutális felvezetésnek lehetünk majd szemtanúi, mindezt úgy, hogy angol nyelven egyébként nem is fognak megszólalni ebben a tizenhárom percben.

Hirdetés

"Innen nem válthatunk rögtön 90-es évek technójára, spandexre és biciklirúgásokra" - szögezte le Garner, hozzátéve, hogy bizony a film hátralevő részében is ki fognak tartani a bevezetésben megszabott hangvétel mellett.

A Mortal Kombat április 16-án debütál az amerikai mozikban és az HBO Max kínálatában egyaránt. Szintén áprilisra beütemezett hazai mozibemutatója a koronavírus-járvány miatt érthető módon egyáltalán nincs kőbe vésve. Kapcsolódó - és nem mellesleg létfontosságú - hír viszont, hogy az ikonikus "Get Over Here!" magyar fordítása a lenti előzetesben is hallható "Állj elém, ha mersz!" után más, sokak számára talán elfogadhatóbb formában véglegesedett.

A producer nemrég azt is elárulta, hogy a franchise egyik közkedvelt karaktere, Johnny Cage miért nem lesz végül benne a filmben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)