Hirdetés

Fallout 4 - hallgasd meg a főcímdalt! (videó)

|

A Fallout széria zseniális komponistája szerzi majd a Fallout 4 dallamait is, amelyből a Bethesda most megosztott velünk egy ízelítőt.

Hirdetés

Az izraeli származású amerikai zeneszerző, Inon Zur annyi filmet és videojátékot tett már különlegesebbé varázslatos szerzeményeivel, hogy megszámolni is nehéz lenne. Többek között olyan címek kapcsolódnak a nevéhez, mint a Dragon Age-trilógia, a Crysis, a The Lord of the Rings: War in the North, a 2008-as Prince of Persia, a Syberia II, a Baldur's Gate II: Throne of Bhaal és az Icewind Dale II, valamint a Fallout Tactics óta az összes eddigi Fallout epizód is. 

A Bethesda a Fallout 4 esetében is felkérte a zeneszerzőt, hogy készítse el a játék soundtrackjét, amelyből most ő maga ad ízelítőt az alábbi videóban, ahol a főcímzenét játssza el nekünk zongorán: 

Zur szerint ez utóbbi hangszer mellesleg hangsúlyos lesz a zenei albumban, és ezáltal a játékban is. Ha valaki nem érte be ennyivel, megmutatjuk a stúdióban felvett teljes témát is: 

A Fallout 4 megjelenése november tizedikén várható PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, de ne feledkezzetek meg a Season Pass-ról és az atombomba formájában tálalt Fallout kollekcióról sem. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)