Hirdetés

Tüntettek a Flippermúzeumért, ami lehetetlen jogi helyzet miatt zárhat be

|

Sokkal kevesebben voltak, mint kellene. De ettől még az üzenet átjött, a történetnek pedig nincs vége. De egyáltalán miért is kell tüntetni egy flippermúzeumért?

Hirdetés

A megmozdulás apropóját az adta, hogy az intézmény alapító tulajdonosa, Pálfi Balázs a múlt héten egy Facebook bejegyzésben közölte a szomorú hírt, miszerint a NAV Szerencsejáték Felügyeletével folyó pereskedése okozta bizonytalanság miatt június közepétől határozatlan időre kénytelen bezárni a helyet. Így próbálja megelőzni, hogy a hatóság további bírságokat vessen ki – az Emberi Erőforrások Minisztériumának engedélyével egyébként rendelkező – múzeumra.

A hír megjelenését követően a Facebookon két civil szervezet is elkezdett tüntetést szervezni, célszerű volt egyesíteni az erőket. A tárgyalások során sajnos nem sikerült megegyezniük, és végül mindketten elálltak a tüntetés megszervezésétől. Maradt a civil kezdeményezés, Kaptás András vállalta a szervezést, de az érintett civil társulások támogatásának hiánya miatt komoly létszámú megmozdulásra így már nem kerülhetett sor. Kár érte, mert az üzenet fontos volt.

A budapesti Széchenyi téren található Las Vegas kaszinó előtt volt a gyülekező, ahol a meghirdetett 18 órai időpontra össze is gyűlt pár rajongó, flipperbarát, geek, támogató. Az előzetes várakozásokat sajnos alulmúló létszám nem vette el András kedvét a folytatástól. A „Szabadjáték, Flippermúzeum” rigmust skandáló kis csoporttal végigjárta a rendőrségnek előzetesen bejelentett – általuk három járőrrel korrektül biztosított – útvonalat, mindhárom helyszínen (Széchenyi tér / Las Vegas kaszinó – Sas u. / NAV Szerencsejáték Felügyelet – XIII. ker. Flippermúzeum) felolvasta az adott helyhez köthető mondanivalóját.

Többek között megkérdőjelezte a hatóság azon gyakorlatát, hogy egy több mint 20 éves „elavult” törvény alapján a nyerőgépekkel egy kategóriába sorolt flipperekre és arcade gépekre gépenként 120 ezer forint egyszeri regisztrációs díjat és gépenként havi 9 ezer forint üzemeltetési díjat akar fizettetni a múzeummal (kb. 160 db gépről van szó, matekoljatok!). Ráadásul a 60-70+ éves, muzeális fa flippergépekbe is be kellene építeni modern érmevizsgálókat, de mivel ezek semmilyen vagy csak igen kezdetleges érmefogadó mechanizmussal rendelkeznek, így ezt csakis a gépek barbár roncsolásával lehetne megvalósítani. Hogy azután ezekre is kiadható legyen a teljesen felesleges hatósági engedély, hiszen pénzbedobós üzemeltetésről szó sincs, minden gép freeplay módban működik, Balázséknak eszük ágában sincs érmével üzemeltetni őket. 

Felhívta a figyelmet arra a tényre is, hogy a hatóságnak a törvény (gumiszabály) keretei által biztosítva módjában állna a Flippermúzeum – még egyszer leírom, az EMMI által műszaki örökségnek minősített – gépeinek olyan besorolást adni, hogy azok sporteszközként legyenek nyilvántartva. Mint a pénzbedobós darts, csocsó vagy billiárdasztal. Ez utóbbi „játékgépek” ugyanolyan ügyességi eszközök, mint egy flippergép (vagy arcade gép), pénzt nyerni velük nem lehet, a játék kimenetele kizárólag a játékos ügyességén múlik. A flipper ilyen kontextusban tehát sport! 

András szerint megoldást jelenthetne egy hazai flipper sportszövetség megszervezése és felállítása, és ez által a flipperezés sportként való elismertetése. Innentől egyenes lehetne az út a gépek sporteszközként való besoroltatása irányában olyan feltételek mellett, ha azok freeplay módban és nonprofit keretek között lennének üzemeltetve. Ennek a státusznak a kiküzdése a hazai flipperes közösségek feladata, az ő összefogásuk és hathatós hozzáállásuk nélkül semmi sem fog történni ez ügyben – mondta végszóként a szervező. A rendezvény negyed 8 körül ért véget. Rendbontás, rendőri intézkedésre okot adó megnyilvánulás nem történt. 

Így tehát a sztori sem lesz majd vezető hír, pedig a múzeum megmentése nagyon fontos kérdés.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)