Hirdetés

A Fortnite lett a gyerekek egyik kedvenc szava

|

A BBC által szervezett történetíró versenyen a gyerekek egyik kedvenc témája egyértelműen az Epic Games játéka volt.

Hirdetés

A számok már eddig is világosan alátámasztották, hogy a Fortnite az utóbbi idők legsikeresebb játéka, viszont most egy újabb érdekes adattal mutatható ki, hogy mennyire nagy hatással van a fiatalokra az Epic rajzfilmes lövöldéje.

Hirdetés

A BBC Radio 2 Breakfast Show nemrégiben rendezett egy történetíró versenyt gyerekeknek, ahol 500 szavas rövid történeteket vártak az indulóktól. Kielemezték a felhasznált szavakat és míg az első helyezett a "műanyag" volt (ki tudja miért, reménykedni tudunk csak benne, hogy a környezettudatosság jegyében), a beküldött történetekből több, mint 134 ezer tartalmazta a "Fortnite" szót.

Nem csak a Fortnite, de általában véve a videojátékokkal kapcsolatos szavak is megszaporodtak a versenyben és egyre több gyerkőc használja előszeretettel a "konzol", a "noob" és a "tapasztalatlan játékos" kifejezéseket. Ha más nem is, az látszik ebből az egészből, hogy míg pár évvel ezelőtt a játékokra még egy különc, rétegmédiumként lehetett tekinteni, addig mára már szerves része lett a modern kultúrának.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)