Hirdetés

Elmarasztalták a YouTube-céget, ami az Xbox One bújtatott reklámjait szervezte

|

Nagy botrányt kavart még 2014 januárjában az a bújtatott reklámkampány, amit a Microsoft és a Machinima szervezett, a rajongók mellett most az amerikai reklámszabályozásért felelős szervezet is nyíltan elítélte a cégeket.

Hirdetés

Még tavaly januárban derült fény arra a nem túl etikus YouTube-reklámkampányra, amiben például a Microsoft is érintett volt, és olyan videókat rendelt meg a Machinimán keresztül népszerű YouTuberektől, amin mindenképpen pozitív fényben kellett feltüntetniük az Xbox One-t. Az amerikai Szövetségi Kereskeldelmi Bizottság, az FTC most nyíltan, egy közleményben is elmarasztalta a Machinimát és a Microsoft reklámügynökségét az akkori viselkedésük miatt.

Az FTC szerint alapvetően nem az volt problémás, hogy reklámokat készíttettek a cégek, hanem hogy elvárták, hogy a fogyasztók elől minél jobban eltitkolják a videósok, hogy az adott tartalmat pénzbeli juttatás reményében, reklámként készítették. Bár nyíltan nem mondták ki, nagyrészt ennek a YouTube-botránynak köszönhetően dolgozta ki azokat az irányelveket a Kereskedelmi Bizottság, amiket már egy ideje számon is kérhetnek a tartalomgyártókon, és a reklámjellegű tartalmaknál megkövetelik, hogy a szponzoráció egyértelműen fel legyen tüntetve. Most viszont egy nyilvános közleményben dorgálták meg a Machinimát, akiknek az eljárási módja szerintük megtévesztő volt, és befolyásolhatta a fogyasztók döntéseit az Xbox One-nal, és annak nyitócímeivel kapcsolatban. Ráadásul nem is kevés vásárlót tévesztettek meg azzal, hogy nem tüntették fel, fizetett videókról van szó, az FTC által kiemelt két videós 360, 250, 730, és 300 ezer nézőhöz juttatták el a nem éppen őszinte (vagy akár teljesen őszinte, de akkor is üzleti alapon tervezett) üzenetüket két-két videójukban.

Mit gondoltok, az új szabályozások rendet tesznek a YouTube-piacon?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)