Hirdetés

Gabe Newell Új-Zélandon ragadt a koronavírus miatt, és nagyon élvezi

|

A Valve fejese eredetileg csak tíz napot pihent volna a szigetországban, de a COVID-19 járvány kitörése miatt hónapokig ott ragadt. Most eljött az ideje, hogy megköszönje a vendégszeretet.

Hirdetés

A koronavírusjárvány sok megkötéssel járt, több állam teljesen lezárta határait, így aki nem reagált elég gyorsan, az könnyedén egy idegen országban rekedhetett. Pontosan ez történt Gabe Newell-lel is, aki önszántából határozott úgy, hogy Új-Zélandon vészeli át a járványt. A Valve fejese minderről nemrég egy új-zélandi reggeli műsorban mesélt, ahol azt is elmondta, egy ingyenes koncert megszervezésével szeretne köszönetet mondani azért a vendégszeretetért, amit az elmúlt hónapokban kapott.

Hirdetés

Még márciusban érkezett meg Új-Zélandra Newell, ahol tíz nap pihenőt tervezett eltölteni barátaival, Alex Riberas spanyol autóversenyzővel, és annak párjával, Teagan Kleinnel. A szóban forgó tíz nap alatt azonban berobbant a járvány, így Newelléknek összesen 48 órájuk maradt arra, hogy eldöntsék, hazautaznak, vagy ott maradnak, mielőtt Új-Zélandon elrendelik a teljes határzárat. 

Az utóbbi megoldás mellett döntöttek, március óta el sem hagyták az országot. Newell elmondta, mindebben az volt a legnehezebb, hogy nagyon aggódott azon barátai és családtagjai miatt, akik nem lehettek ott velük. Szerinte ugyanis a szigetországban teljesen más állapotok uralkodnak, mint mondjuk az Egyesült Államokban. 

Gabe Newellt pedig annyira megérintette a helyi közösség összetartása, és a sok szeretet és törődés, amit kapott, hogy mindezt egy augusztus 15-i koncerttel akarja meghálálni. A móka teljesen ingyenes lesz, napközben bárki látogathatja, éjjel pedig felnőttek folytathatják a bulit, ahol lesznek VR standok és food truckok is.

A COVID-19 járvány kitörése óta Új-Zélandon mindössze 1555 fertőzöttet, és 22 halálesetet regisztráltak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)