Hirdetés

Geralt egy új szörnnyel küzd a The Witcher új ízelítőjében

|

A regények rajongói egy ismerős ellenfelet láthatnak a második évad egyik jelenetében.

Hirdetés

December közepén érkezik a The Witcher második szezonja, ami azt jelenti, hogy már csak alig három hét választ el bennünket Geralt új kalandjaitól. A Netflix persze most teljes erővel az új évadot hirdeti, ami nekünk, türelmetlen Vaják rajongóknak nagyon jó hír, hiszen ennek köszönhetően folyamatosan kapjuk az olyan kisebb-nagyobb ízelítőket, mint a nemrég kikerült harcot Geralt és a Myriapod között. A fura százlábú az új szezon egyik új szörnyetege lesz.

A Myriapod először A végzet kardja című Vaják sztoriban bukkant fel, amikor Geralt és egy Braenn nevű dryad összefutottak Cirivel. A lányt akkor megtámadta a szörnyeteg, és Geraltnak közbe kellett avatkoznia.

Hirdetés

A lenti videóból látszik, hogy a sorozat alkotói ezúttal is sok pillanatot fognak átvenni a könyvekből.

Ciri és Geralt utazása december 17-én indul. A fenti jelenet a pletykák szerint a harmadik epizódban fog lejátszódni, de ez nekünk már annyira nem is számít. Mi csak látni akarjuk, ahogy a páros eljut Kaer Morhenig, és megkezdhetik végre az ifjú hölgy kiképzését.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)