Hirdetés

Olyan God of War easter egg került elő, amin biztosan nevetni fogsz

|

Nem csoda, hogy eddig nem találta meg senki, de a fejlesztők valószínűleg jól szórakoztak rajta.

Hirdetés

Lassan második születésnapját ünnepli az új God of War, de még mindig sikerül újabb titkokra bukkanni. Lance McDonald - aki kiderítette, hogy a P.T.-ben Lisa szelleme állandóan a játékos mögött áll - most a Sony 2018-as sikerjátékában játszadozott a szabadon mozgatható kamerával. Azoknak, akik nem játszottak a játékkal, az egész spoileres lehet, úgyhogy csak saját felelősségre görgessetek tovább!

Hirdetés

Kratos viszonylag hamar találkozik egy nem kimondottan szimpatikus férfiemberrel, Baldurral, akit egy hosszú csatában végül látszólag legyőz, miután eltöri a nyakát és egy szakadékba hajítja (ebbe azért illik belehalni, ugye). Aki végigjátszotta a God of Wart, az tudja, hogy nem itt találkozunk vele utoljára, és erre finoman ő maga is utal az alábbi, egyértelmű pózzal:

Mivel nem csak hogy nem mutatja a kamera a zuhanását, még egy sziklán is átesik, mely kitakarja, ha nincs ez a kamerahack, sosem derül fény az easter eggre. Örökre hálásak leszünk McDonaldnak, és várjuk a fejlesztők reakcióját, illetve hogy előkerülnek-e még hasonló mókás dolgok. Valamivel el kell ütni az időt a folytatás érkezéséig...

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)